A dalra fogadott eskü

2018.01.10. 07:56

Félévzáró koncertet adtak a DAL-MA tanítványai

Tanítványok félévet záró koncertjét hallhatta a közönség a DAL-MA Musical- és Zenés Színpad előadásában a hétvégén a veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában.

Jákói Bernadett

Látványos jelenetekkel, színpadi effektusokkal rendezett Egri Csillagok történelmi mű zenés színpadi feldolgozásában szinte valamennyi növendék szerepet kapott (fotók: Jákói Bernadett)

Völler Adél és Módri Györgyi művészeti vezetők felkészítésében valamennyi növendék szerepet kapott, bemutathatta tudását.

A legkisebbek is bátran álltak színpadra

– Féléves ciklusokban foglalkozunk a gyerekekkel vasárnaponként. Nagy örömünkre szolgál, hogy több korosztály is képviselteti magát a tanítványaink soraiban, akik énekelni tanulnak nálunk és ismerkednek a színpad világával. A legfiatalabb növendékünk még nincs 6 éves, és akadnak szülők is, akik büszkén járnak gyermekeikkel együtt hozzánk énekelni, játszani a foglalkozásainkra. Így több generáció szerepelhet együtt az előadásaink során, ami nagyon izgalmassá és hitelessé teszi a koncertjeinket. Minden alkalommal kiválasztunk egy vagy két művet, musicalt, amit előadunk a félévenkénti záró koncertjeinken. Elvünk, hogy minden tanítványunk lehetőséget kapjon egy-egy koncerten énekelni, hiszen a fellépést, szereplést is tanulni, szokni kell. Ez alkalommal az Egri csillagok került sorra. Azért, hogy mindenki énekelhessen, az előadás első felében Nox- és Ghymes-számokat adtak elő azok a gyerekek, akik még viszonylag kezdők, vagy nem jutott nekik szólószám a zenés darabban – árulta el Völler Adél magánénektanár, az est háziasszonya.

Sevinger Nóra produkcióját nagy tapssal bátorította a közönség

A tanárnő azt kérte a közönségtől, hogy ne szakmai füllel, leginkább tiszta szívvel és megértő lélekkel hallgassák a gyerekek produkcióit.

Részletek az est fő produkciójából, az Egri csillagok című musicalből

Az előadás meglepetésvendége Máté András Mózes volt, aki a Bárczi Gusztáv Általános Iskola speciális nevelési igényű tanulója. Ő kapta 2017-ben a Bárczi-díjat az iskolájától. Ez alkalomból egy cikk jelent meg a Naplóban róla, ahol elmondta, mennyire szeretné, ha minél több embernek énekelhetne, ha minél többen hallhatnák énekes előadásait. A tanárnő ennek a cikknek hatására határozta el, meghívja Andrist a DAL-MA-koncertre énekelni. A dolog különös szépsége, hogy András felkészítő tanára és egyben iskolai osztályfőnöke az a Strenner Viktória, aki 10 éven keresztül volt a DAL-MA Egyesület tanítványa. A rendkívül tehetséges kisfiú csodás éneke megható és meghitt pillanatokat varázsolt a közönség szívébe. A felzúduló vastaps pedig bizonyára emlékezetes és biztató élmény lesz Andris számára.

A koncerten felcsendültek még az egyesület azon énekeseinek produkciói is, akik a nyári siófoki Aranyhíd nemzetközi énekversenyen díjakat szereztek. Énekelt Zombor Zóra, Bonyhádi Lili, Bonyhádi Viktória, Terényi Márk, Hirschl Laura, valamint Halász Rebeka.

Látványos jelenetekkel, színpadi effektusokkal rendezett Egri csillagok történelmi mű zenés színpadi feldolgozásában szinte valamennyi növendék szerepet kapott Fotók: Jákói Bernadett

Az előadás második felét az Egri csillagok történelmi musical töltötte ki, melyben az egyesület valamennyi énekese, kicsik, nagyok együtt szerepeltek. Minden korosztálynak örök iskolai irodalmi emléke e történelmi olvasmány. Érzékenyen hatott a közönségre Oszvald Balázs Dobó István szerepében mélyen átélt, a vár védelmére tett esküje. – Sok eredeti szöveget emeltünk ki a műből. A mai gyerekek a zene, a dal segítségével nemcsak szereplői, hanem megértői is lettek Gárdonyi Géza örök érvényű regényének – mondta el Módri Györgyi művészeti vezető, a darab színpadi rendezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!