A megye legjobb sportolói

2017.12.08. 19:07

A hagyományos gálán a Tüskés Endre-díjak is gazdára találtak

A felnőtteknél ebben az évben Kéri Bianka és Lékai Máté kapta meg a Veszprém Megye Legjobb Sportoló-ja kitüntetést. A díjátadó gálát pénteken tartották a megyeházán.

Horváth Gábor

A hagyományoknak megfelelően idén is több korosztályban választották meg a megye legjobb sportolóit. A kiváló eredményeket elért versenyzők a megyeháza Szent István-termében ünnepélyes keretek közt kapták meg elismeréseiket.

- A gála méltó alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk a kiváló eredményeket elért sportolóknak. A szülőknek, edzőknek, klubvezetőknek és aktíváknak szintén hálával tartozunk. Ezek a sportolók bizonyítják, hogy érdemes a jövőbe fektetni, szük-ségünk van az olyan fiatalokra, akik kitartó szorgalmuk-kal példát mutatnak másoknak – köszöntötte az alkalom résztvevőit Polgárdy Imre. A Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke megjegyezte: a sportteljesítmények igazi elisme-rése a társadalmi elismerés, megyénkben pedig azt emberek megbecsülik ezeket a szép eredményeket.

Idén is rengeteg sportsikert arattak megyénk versenyzői, akik a hagyományos évvégi gálán vehették át kitüntetéseiket Fotó: Penovác Károly

- Mindannyian kapunk lehetőséget, ki többet, ki kevesebbet. Mindenkinek azt kívánom, hogy használja ki a sport adta lehetőségeket. További sikereket kívánok – tette hozzá Polgárdy Imre. A gála a Tüskés Endre-díjak átadásával kezdődött. A volt megyei sportvezető emléke előtt tisztelgő kitüntetést idén hárman kapták meg. Az elmúlt 12 évben mindig Tüskés Endre édesanyja, Tüskés Tivadarné Kati néni adta át az elismeréseket, ő azonban idén, 95 éves korában elhunyt. A résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek rá, valamint a szintén ebben az évben elhunyt szövetségi vezetőkre, Fodor Sándorra, Háli Józsefre, Szilágyi Lászlóra, valamint Szlotta Lászlóra.

Idén a Veszprém Megyei Sportszövetség Ládi Jánosnak, Mag Évának és Né- meth Ferencnek adományozott Tüskés Endre-díjat, amelyet a névadó fia, Tüskés Péter adott át.

Ezután a megye legjobb sportolói vehették át kitüntetéseiket. A felnőtteknél ebben az évben a VEDAC atlétája, Kéri Bianka (edző: Tóthné Stupián Anikó), valamint a Telekom Veszprém kitűnősége, Lékai Máté (edző: Ljubomir Vranjes) kapta meg az elismerést. A megye legjobb csapata a Telekom Veszprém lett. A díjat a csapatkapitány Nagy László és Ljubomir Vranjes vette át.

A többi díjazott, gyermek kategória: Gaál Zsóka sakkozó (Tapolcai Városi SE, edzői: Istvándi Lajos, Kosztolánczi Gyula, Varga Zoltán) és Szabó Márk atléta (VEDAC, edző: Tóthné Stupián Anikó).

Serdülő: Erdélyi Virág karatéka (Sun-Dome SE, edző: Takács Miklós) és Zsetnyai Ákos középtávfutó (VEDAC, edző: Egri-Németh Eszter).

Ifjúsági: Bartos Bonita Kíra (Veszprémi Shotokan Karate Klub, edző: Fuit Vilmos) és Andó Arián kézilabdázó (Balatonfüredi KSE, edző: Kárpáti Krisztián).

Junior: Renkó Evelin atléta (VEDAC, edző: Tóthné Stu-pián Anikó) és Rasovszky Kristóf (Balaton Úszó Klub, edző: Szokolai László). Szenior: Gosztolai Mária atléta (VEDAC) és Molnár Attila tájfutó (Veszprémi Honvéd).

A speciális sport kategória díjazottjai: Barad Edina (Bartos iskola), Bíró Nóra (Bar-tos iskola), Bogdán Gergő (Csabrendeki Általános Iskola), Gyurkót Alexandra (Trappancs egyesület), Orsós Richárd (Szász Márton iskola), Pente Anita (Balla Róbert téri Általános Iskola), Takács Szimonetta (Bárczi iskola).

Szövetségi elismerésben részesült: Tímár Tibor, Vajai István, Erős Gyula, Hidasi Ferenc, Marosné Bedőcs Katalin, Németh Csaba, Rózsa László, Czoborné Kilián Anikó, Sebők Lajos, Németh Zsoltné, Lengyel Álmos, Jákói Bernadett, Burján Jenő.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!