A siker titka: higgy magadban és merj változtatni!

Egyházy Gábor erre megjegyzi, semmi ördöngösség nincs az életében, mindössze arról van szó, hogy az ember higgyen önmagában, szeresse azt, amit csinál, a munkáját legjobb tudása szerint és alázattal végezze, hallgasson rájuk, és ha kell, tanuljon a tapasztaltabbtól. Legyünk rugalmasak, készek a változtatásra, nyitottak a világra, a többi emberre, és nem mellesleg mindig jól jön a humor az életben, az irigyekre pedig legcélszerűbb rámosolyogni! A család pedig mindent visz! – hangsúlyozza.     

- Tudom, nem egyszerű mindezt megvalósítani, de az évek alatt nálam az említett „recept” bevált, szögezi le a fiatalember. Egyházy Gábor mindössze 52 éves, több országos, piacvezető céget  vezetői poszton sikerre vitt, megsokszorozta az árbevételt, és egy napon mégis úgy döntött Budapest helyett Csopakon él tovább a családjával együtt, ahol a korábbitól eltérően, egy merőben más területen, az idegenforgalomban próbálja ki magát.    

- A változás maga a rugalmasság, mely a lételemem, az életem része. Az alkotás, akár a családban, akár a munkában pedig mindig is jellemző volt rám, üti meg a az alaphangot. Aztán meséli tovább, a kezdeti időszakokban, még fiatalon a bizonyítási vágy is viszi, hajtja az embert. A családi örökség – mint mondja- nagyon lényeges: gyógyszerész anya, valamint mérnök és kitűnő labdarúgó apa fiaként, evangélikus lelkész nagyszülővel ki nem mondott, de alapvető elvárás volt náluk az egyenesség, hogy tanulás, erőfeszítés nélkül nincs siker, a sport pedig az egészség mellett a mentális egyensúly miatt is nagyon fontos az életben.

Gábor azt mondja, az élettől kapott pofonok nagyon jótékonyak lehetnek, mert azokból sokat tanulhat az ember. Erre saját példáját említi: háromszor felvételizett az orvosi egyetemre, ugyanis gyermekgyógyász szeretett volna lenni, ahová elegendő pontszám mellett helyhiányra hivatkozva mégsem vették fel, amelyben feltételezése szerint közrejátszhatott családi háttere. Gábor ekkor a Győrben élő családjától elköltözött szülővárosába, Budapestre, mert úgy gondolta, huszonévesen nem akar a szülei árnyékában élni. Dolgozott mentőápolóként, ahol nagyon jól érezte magát, mert – mint állítja – mindenféle dolog megtörténik ott, az ottani munka, a vártalan helyzetek gyors, precíz kezelése az embert megedzik, ma is sok ismerőse van a mentősöknél. Aztán dolgozott hematológián asszisztensként, nyaranta meg a Balatonnál zöldséget árult, autót mosott, fagyit mért. Ekkor csopaki nyaralójukban élt.

-Aztán1986. augusztusában, húsz évesen megismertem a feleségemet, akit egy csopaki csárda pincelépcsőjének harmadik lépcsőfokán láttam meg, és azonnal tudtam, ő, vagy senki más, Azóta is boldogan élünk együtt, utal jókedvvel a nem szokványos ismerkedésre. A katonaság alatt ismét jelentkezett az orvosegyetemre ezúttal a gyógyszerésztudományi karra, és ezúttal már felvették. Az egyetem után az újat, a különlegeset kereste: akkor jöttek be Magyarországra a gyógyszerészeti képviseletek, és Gábor nemcsak gyógyszerekkel, hanem gyógyhatású termékek iránt is érdeklődött.

-Elkezdtem lépegetni, először, mint gyógyszertári képviselőként, aztán területi vezetőként dolgoztam. Rövidesen váltottam, mert láttam, soha nem tudok előrelépni. Ebben a türelmetlenségem is közrejátszott, hiszen a hozzám hasonló korúak már végeztek, dolgoztak, úgy éreztem, lemaradásban vagyok tőlük. Másfelől, nem hittem abban, amit a munkahelyemen mondtak, hogy legyek türelmes, még csak egy éve vagy itt, érzékelteti életfelfogását. Úgy mondja, belőle éppen a türelem hiányzott, érezte, képes a továbblépésre. Így aztán másfél, két év alatt három lépcsőfokot is átugrott a ranglétrán, mert bízott önmagában, a tudásában, a merészségében. Így aztán egy év múlva megbízott kereskedelmi igazgató lett egy gyógyhatású termékekkel foglalkozó cégnél, és eredményei láttán nemsokára ki is nevezték ezen a poszton.

- Ekkor már beindult velem az élet, nem én kerestem a cégeket, hanem már engem kezdtek keresni egyre többen, hogy dolgozzak náluk. A kilencvenes években szintén gyógyhatású termékeket forgalmazó piacvezető cégnél neveztek ki nagykereskedelmi vezetőnek. Így kerültem az előző helyről, a négyszázmilliós árbevételű társaság középvezetői posztjáról a mintegy húsz milliárdos forgalommal rendelkező budapesti, piacvezető céghez, mely nem volt kis feladat, de a kihívás vonzott, motivált. Éreztem a vezetőt övező tekintélyt, mely engem nem érdekelt, az viszont igen, hogyan tekintenek a szakmai munkámra, érzékeltette a számára lényeges szempontot. Hozzáfűzi aztán, a cég valamennyi munkaterületét megismerte, érdekelte, mi a feladata, a raktárosnak, a dolgozóknak, akikkel többször együtt dolgozott és ebédelt is velük. –Beszélgetés közben ismeri meg a legjobban az ember a másikat, és azt, hol, miként lehet javítani a hatékonyságon, az eredményeken, fogalmazott Gábor. A emberek úgy tekintettek rá, mint kollégára, és nem a vezetőre. Az irodája ajtaját soha nem zárta be. Úgy mondja, a sikerrel párhuzamosan elindult körülötte a fúrás-faragás, és egyesek elkezdték alóla faragni a szék lábát, akikkel szemben egyetlen hatékony eszköz van: a mosoly!

Közben a ranglétrán Gábort tovább léptették: szakmai igazgatóként többek között a gyártásért, a teljes marketingért felelt, aztán több cégnek volt a vezérigazgatója és egy egész cégcsoport operatív irányításáért felelt. Öt év alatt többszörösére nőtt a bevétel: 900 millió után közel két és fél milliárdos árbevétel lett.  -Ez egy csapatjáték volt! – hangsúlyozza! Azt mondja, csak egy jó, kölcsönös tiszteleten működő csapatban lehet eredményt elérni, legyen az család, vagy munkahely! Utóbbinál alapvető, hogy az ember kitűnő kollégákkal dolgozzon, akikre számíthat. Lényeges, hogy egy vezetőt ne a tekintélyelvűség vezérelje, mindig maximális elkötelezettséggel, de alázattal tekintsen a feladatra, legyen empatikus a többiekkel, támaszkodjon azokra, akik adott területen nála még több tudással rendelkeznek, és az elismerést hozza tudomásukra, dicsérje őket, ha kell, amely sziklákat mozgathat meg az emberek körében, és ez újabb kitűnő eredményt hozhat.

- Aztán huszonöt év hajtás után, amelyből húsz évet cégeknél felsővezetőként töltöttem el, mégis úgy éreztem, kiégtem, a stressz eluralkodott rajtam. Rutinszerűnek éreztem a munkát, rengeteget dolgoztam, hétvégén is. Mindezen már a sport, a pihenés sem segített. Másra vágytam, nem egzisztenciálisan téren, hanem a családommal, a barátaimmal szerettem volna több időt eltölteni, egyszerűen életmódot szerettem volna váltani, érvel Gábor.

A férfit egy ilyen pillanatában érte a kijelentés, amikor családja elé állt, és azt mondta neki: ha nem vált, nem biztos, hogy boldog lesz a családi életük. Akkor döntöttek arról, hogy elköltöznek Csopakra, ahol rövidesen el is kezdtek építkezni. -A nagyobb lány a fővárosban maradt, a kisebbik lányuk elköltözött velünk, akit felvettek több középiskolába is, de a balatoni mellett döntött, és nem a rangsort vette figyelembe. Azt mondta, ő iskola után le szeretne menni a partra fagyizni, télen meg korcsolyázni szeretne a tavon, mi pedig rábíztuk a döntést. Nekünk az számított, hogy a gyerekek boldogok  legyenek, és szívesen járjanak iskolába! – avat be a család életébe Gábor, aki jelenleg is budapesti cégeknél szaktanácsadó, és ezúttal idegenforgalomban „utazik”, a helyi hagyományokat őrző vendégházat építettek. Naponta lemegy nagy szerelméhez, a Balatonhoz, amelynek ezerféle arcát minden évszakban lenyűgözőnek tartja, és hálát ad a Teremtőnek, hogy ilyen környezetben élhet a családjával együtt. Szabadidejükben azt tesznek, amihez kedvük van, nincsenek merev szabályok, legyen családi, baráti program, sport, vagy órákig tartó beszélgetés kitűnő balatoni borok mellett.

A kérdésre, hogy boldog-e, azonnal igennel válaszol. Azt mondja, azért, mert egészségben élhetnek, lányai is sikeresek az életben, amit legnagyobb közös sikerének tekint feleségével, és immár párjaikkal együtt gyakran ülik körbe az asztalt nagy megértésben, szeretetben.   

- Hogy mik a tervek, további célok? Anélkül nem lehet élni! Önellátó gazdálkodás egy farmon, az fantasztikus lenne! – tekint a jövőbe Gábor.