Gróf Nádasdy Borbála mindig talpra tudott állni

Nádasdy Borbála nem a grófi családokban szokásos életet élte. Súlyos megpróbáltatásokban volt része, de mindig talpra tudott állni, megőrizve józan ítélőképességét. Tizenhét évesen, sok megaláztatás, nélkülözés után hagyta el az országot, Bécsben kezdett filmszínésznői pályát. Elismert balettmesterré Párizsban vált. Jelenleg egy francia kisvárosban él, francia férjével. 2008 óta négy kötete jelent meg, a Zagolni zabad, A szabadság zaga, a Maradni zabad és az Ízes élet.

- Szüleink reggelizőasztalánál titkon a vermutospohárba mártogattam az ujjaimat, majd villámgyorsan lenyaltam. Amikor észrevették és rám szóltak, megkérdeztem: Zagolni zabad? Innen ered köteteim furcsa címe. A legutolsónál a kiadóm azt javasolta, legyen a cím: Nádasdy gombóc és calvados. Tiltakoztam, mert a könyvbemutatón megjelenve azt mondanák, na, itt gurul be a gombóc. Az ötvenes éveket idéző Zabálni zabad pedig nagyon durva lett volna. Így aztán Ízes élet lett mesélte Nádasdy Borbála, akivel a zirci apátságban tartott közönségtalálkozó alkalmával beszélgettem.

Az Ízes életben felelevenedik a békebeli gyermekkor a lepsényi kúriában, az onnan való kényszerű távozás, a háború, az azt követő nyomorúságos évek, a megaláztatások, a disszidálás, az európai sikerek, mindez egy sajátos nézőpontból, az étkezéseken keresztül. A grenadírmarstól az osztrigáig jutunk, a disznóvágástól a csalánlevesig. A grófkislány a történelem humorérzékének köszönhetően evett rákot szükségből, mert az ingyen volt, lehetett fogni a tiszta vizű bakonyi patakokban. A kötet elsőre szakácskönyvnek tűnhet, de nem az. Borbála utálja a recepteket.

A zirci ciszterci apátság Gobelin-termében találkozott legutóbb olvasóival gróf Nádasdy Borbála (Fotó: Boross László)

- Pláne a nagymamáét, aki úgy főzött, hogy száz tojásból csak a sárgáját használta. Mit csinált a fehérjével? Vagy kapsz egy süteményreceptet a barátnődtől, és elkészíted, soha nem lesz olyan, mint az övé, mert a hangulat, ami azon a napon ott nála volt, abban a bizonyos órában, már elmúlt. Ízek, hangulatok Franciaországban is főzök gulyást, túrós tésztát, magyar paprikát használok, de ott más íze van mindennek. Ezt úgy nevezem, ízhonvágy. Mencshelyi kis pincelakunkban búboskemencét építtettem, és a rakott sparhelten főzött paprikáskrumplim sokkal többet ér, mint egy előkelő párizsi vendéglőben egy különleges francia étel. Fontos, hogy az unokáim megszeressék a magyar ízeket, ha vendégségbe jönnek, mindig ilyen ételeket főzök. Belépnek az ajtón, és mondják, mamu, itt magyar szag van. Babérlevelet, kakukkfüvet, paprikát használok, ezeknek jellegzetes illatuk van, amit ők már felismernek.

A hazaszeretet, a honvágy végigkísérte az életét. Édesapja soha nem panaszkodott, a málenkij robotról, a börtönéletről sem. Amikor a lányai kivitették szüleiket Bécsbe, le kellett mondani az állampolgárságukról. Ez kemény megpróbáltatás volt számukra. Borbála tudja, édesapja nem a rákba halt bele Vallja, vigyázzon, aki elhagyja az országot, mert visszajöhet, de az már nem az a táj, nem az a virág. Vannak emlékképek, amelyek nem törlődnek emlékezetéből.

- Alsóperén hihetetlen összefogásban, egy nagy közösségben éltünk, talán ötvenen lehettünk. Gyalog jártunk iskolába Felsőperére. Sokszor mondták, menjetek ki ebédre szedni valamit, sóskát, gombát. Nem volt teniszpálya, de rákásztunk. Ezek az évek szomorúak voltak, mert apánk nem volt velünk. Az ott élőkkel örök barátok voltunk, vagyunk. Az oroszok bevonulása elől Sopronba mentünk nevelőnőnk szüleihez, Zircen keresztül. Az apátság udvarán rengeteg sebesült volt, vöröskeresztes nővérek szaladgáltak, ez mély nyomot hagyott bennem, hatéves voltam. Nem sokkal ezután, a háború után találkoztunk Endrédy Vendel apát úrral, szüleim jól ismerték. Anyánkkal beszélgetett, nővéremmel, Örzsével mellettük álltunk, rátette a kezét a fejemre, annyira emlékszem erre az érintésre. A szerzetesrend feloszlatásakor anyánk Z. A. monogramos konyhai textíliákat, terítőket hozott haza, hogy megőrizze, nehogy széthordják. A rend- őrségi zaklatások mindennaposak voltak, megtalálták ezeket, kérdezték, honnan való. Anyám nagy lelkierővel azt mondta, Zichy Aladáré, aki egyébként rokonunk volt.

Gróf Nádasdy Pál és családja számára 1951-ben elkezdődött egy új életforma.

- Ma úgy gondolom, büntetésnek szánták, de nem gondoltak arra, hogy amíg élet van, újra és újra talpra lehet állni. A fontos a helytállás, a példamutatás, a bizakodás. Én nagyon erős vagyok, mindig talpra álltam, pedig nehéz dolgok voltak az életemben. Mindig lehet és kell újrakezdeni. Kedvelem Reményik Sándor sorait, aki így ír erről: Először sírsz, azután átkozódsz, aztán imádkozol, aztán megfeszíted körömszakadtig maradék-erőd, akarsz, eget ostromló akarattal. Nem siránkozni kell és sajnálkozni afölött, ami elmúlt, hanem tanulni belőle, szeretettel emlékezni rá és átadni mindezt azoknak, akik megérdemlik. Az életet élni kell és lehetőség szerint élvezni is.

Borbála életében fontos a néptánc, a népzene. Kulturális nagyköveti munkájáért 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozat kitüntetést.

- Ezek a népi értékek kultúrkincsünk részei. A zene, a tánc segíti az embert elkeseredett perceiben. Nemcsak arra valók, hogy mulassunk, hanem a lelkünket is karban tartják. Ha meghal az, akit a legjobban szerettem, és a földön vagyok, akkor fel tudjak állni, és akkor nem kell pszichiáter, nem kell depresszió elleni orvosság vagy alkohol. Az ember élje ki magából a fájdalmat. Ez is a magyar kultúrához tartozik.

Édesanyja az alsóperei temetőben nyugszik, sírját kopjafa őrzi.

- Ha meghalok, szeretném, ha az alsóperei temetőben temetnének el, ennek oka van. Azt gondolom, ha az őseim földjén maradok, az utódaim, a külföldön élő rokonaim ellátogatnak Magyarországra, a síromhoz, ide, a környékre, és meglátják, milyen szép ez az ország.