Zirc

2016.05.30. 16:25

Jelek, emlékek, találkozások

Zirc - Idén hetedik alkalommal rendezték meg a bakonyi kisvárosban az öregdiákok találkozóját, tájékoztatta lapunkat Stadler Jenő főszervező.

Müller Anikó Hanga

- Szeretnénk, ha kezdeményezésünk az iskola és a város hagyományos ünnepe lenne, ha Békefi Antalnak, az iskola feledhetetlen tanárának kultúraközvetítő szelleme és népdalgyűjtő tevékenysége közös szellemi örökségünkké válna.

A találkozón részt vett két 1949-ben végzett öregdiák is, balról Pataki Károly, Stadler Jenő főszervező, Pálinkás Keresztély és Hebling János fizikus. Felidézték a szép emlékeket is Fotó: Müller Anikó Hanga

A vendégek, helyben élők és elszármazottak meghatódva nézegették a régi, iskoláskori fotóikból rendezett kiállítást. Lingl Zoltán igazgató üdvözlő gondolataiban kiemelte, az iskolai tradíció fontos része, hogy az egykori diákok emlékezzenek a múltra és ne szakadjanak ki a szellemi közegből, mely indíttatást adott számukra. Stadler Jenő köszöntötte a két legidősebb öregdiákot, Pálinkás Keresztélyt és Pataki Károlyt, akik mindketten 1949-ben végeztek. Emlékezésének három alappillére a jelek, az emlékek, a találkozások gondolatköre volt. A jelek, melyek átszövik életünket, az emlékek, melyek katedrálist építenek szívünkben, és a találkozások, melyek során emlékeket idézünk. Felelevenítették a legendás tanáregyéniség, a kilencven éve Bakonyoszlopon született Békefi Antal zeneszerző, népdalgyűjtő, karnagy, majd később a szombathelyen tanárképző tanszékvezető tanára emlékét. Tragikusan fiatalon meghalt, szellemi örökségét fia, Békefi Antal Attila vette át - aki ugyancsak nem lehet már köztünk -, munkásságát Andrásiné Cuhavölgyi Klára méltatta. Az iskola különösen büszke azokra az egykori diákokra, akik öregbítik az alma mater hírét, a találkozón megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték a Széchenyi-díjas Hebling János fizikust, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara Fizikai Intézetének igazgatóját, aki felidézte gyermekkorát, iskoláséveit és beszélt munkájáról, kutatásairól. Az ünnepi eseményen közreműködött Szakács Ildikó és az olaszfalui Szivárvány Kamarakórus Jakabné Kiss Éva vezetésével. Az alkalomra emléklap és bélyeg készült, a helyi postahivatal e napon emlékbélyegzőt használt.

A múltidézés után a résztvevők elsétáltak az öregdiákok fájához, majd megkoszorúzták Békefi Antal emléktábláját, Szűcs István Miklós képzőművész vezetésével pedig megtekintették a Kistemplomot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!