2023.03.26. 08:00
Megérkeztek az első fecskék vármegyénkbe
Idén március 20-án láttam az első két példány füstifecskét a Széki-tó felett vadászni.
Hazánkban a füstifecske védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint Fotó: ifj. Vasuta Gábor
A nagy kiterjedésű vízfelület a vonulás során megállítja e kis testű énekesmadarat, hiszen rovartáplálék itt bőven akad számára.
A fecske a magyar nép mindig is kedvelt madara volt az évszázadok során, mert ott élt a lakóhelyük környékén. Az eredeti fészkelőhelyei a barlangok és sziklapárkányok voltak, amelyeket idővel felcserélt emberi építményekre.
A magyar állomány jelentős része Dél-Afrikába vonul a Földközi-tenger keleti részén keresztülvezető útvonalon.
Fészkét nyállal kevert sárcsomókból építi. Kiszámították, hogy egy-egy fészekhez 750–1400 sárgalacsin szükséges, ezek egyenkénti átlagos súlya 0,48 gramm. A megfigyelések szerint a sárgyűjtés idején a fecskepárnak 220 kilométert kell repülnie.
A fecske szinte mindig a levegőben van, mert a repülő rovarokra, legyekre a legelésző csorda körül vagy a vizek felett vadászik. Ornitológusok szerint egyetlen példány egymillió rovart pusztít el évente.
Szinte egész Európában csökken a fészkelő párok száma. Hazánkban a füstifecske védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 forint.