Balatonfüred

2013.04.23. 16:40

Főzőverseny, kiállítás és szoboravató

Gazdag rendezvénysorozattal indul a május, a programok központi elemeit az idén is Jókai Mór halálának évfordulójához kötődő, az idén már 22. alkalommal megrendezendő Jókai napok adják, jelentették be egy kedden tartott sajtótájékoztatón.

Győrffy Árpád

Dr. Bóka István polgármester örömének adott hangot amiatt, hogy Halász János kulturális államtitkár elvállalta a rendezvények fővédnökségét, és több programon jelen is lesz. A május 3-5. között zajló rendezvény ad lehetőséget arra is, hogy az önkormányzat együttműködési szerződést írjon alá idei kiemelt kulturális partnerével a szolnoki önkormányzattal.

Bóka István (balról), Cserép László, a polgármesteri hivatal osztályvezetője és Dallos Krisztina, a Vaszary-villa vezetője a sajtótjékoztatón Fotó: Győrffy Árpád

 

A Jókai napok hagyományosan az emlékház kertjében zajló péntek délelőtti ünnepséggel, koszorúzással kezdődik. A Bergmann cukrászdában tartott irodalmi matinén az Eső című Jász-Nagykun-Szolnok megyei folyóirat mutatkozik be, lesz Jókai díszebéd a Blaha étteremben, ahol a szolnoki polgármester mond serlegköszöntőt, Praznovszky Mihály is bemutat egy új Jókaival kapcsolatos kötetet, és szombaton a Koloska-völgyben az idén is megtartják a hagyományos Jókai-Bableves főzőversenyt. 

A rendezvénysorozat másik fontos eleme a szombaton délután a Vaszary-villában nyíló Hit, mítosz, költészet című kiállítás, amin Ferenczy Károly és a nagybányai művésztelep más alkotóinak bibliai, mitológiai és irodalmi témájú műveiből rendeznek tárlatot a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben. Emlékezetesnek ígérkezik a vasárnapi program is, aminek leglátványosabb eleme, Farkas Ádám szobrászművész Bujtor István szobrának a felavatása lesz a Vitorlás téren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!