Belföld

2010.06.23. 10:32

Megöltek egy 23 éves nőt Borsodban

MGyilkosság áldozata lett az a 23 éves fiatal nő, aki április 2-án tűnt el, miközben taktaharkányi otthonából a vasútállomásra tartott; az emberöléssel gyanúsított 33 éves helybéli férfit kedden elfogták - tájékoztatta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

MTI

A Szerencsi Rendőrkapitányságra még április 2-án tett bejelentést egy taktaharkányi asszony, hogy a lánya hajnalban elindult a helyi vasútállomásra, hogy dolgozni menjen, de már a vonatra sem látták felszállni, a munkahelyén nem jelent meg, és este nem érkezett haza - ismertette az előzményeket a szóvivő.

Az eltűnés körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálták, ez vezetett most eredményre - tette hozzá.

A nyomozás során a rendőrök olyan bizonyítékokat kutattak fel, amelyek egy 33 éves helybéli férfihez vezettek, aki beismerte tettét.

A gyanúsított elmondta: április 2-án a hajnali órákban lesben állva várta a lányt, aki évekkel ezelőtt visszautasította a közeledését. Elmondása szerint a sértettet csak bántalmazni akarta, de mikor az meglátta őt, felkiáltott. Ekkor többször megszúrta, aztán hazament, és egy talicskával tért vissza, amellyel a holttestet előbb egy náddal benőtt területre, majd másnap egy két kilométernyire lévő használaton kívüli legelőre vitte, ahol kútba dobta a tetemet. 

A taktaharkányi férfi kihallgatása még tart.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!