Belföld

2011.09.08. 05:11

Van-e élet a létminimum alatt?

Megyei körkép - Négy gyermeket nevel egyedül, alig több mint havi százezer forintból. Egyik szemére nem lát, munkát nem kap. Volt férje feléje sem néz a családnak, a felhalmozott lakbérhátralékkal is egyedül kell szembenéznie. Kétségbeesésében szerkesztőségünkhöz fordult ez a 46 éves édesanya, akinek a helyzete szinte teljesen kilátástalan.

Munkatársainktól

Nincs egyedül problémájával. Számottevően tovább romlott a lakosság fizetési képessége, a családok meg-megcsúsznak a számlák egy részének fizetésével. Aki egyszer "megbillen", az hónapokig - de sok esetben örökre - görgeti maga előtt a tartozásokat, és rendre az éppen "körmére égőket" fizeti ki. Szociológusok szerint az ország 30 százaléka él szegénységben. Megyénk nem tartozik a legrosszabb mutatókat produkáló helyek közé, de azért nálunk is vannak olyan kistérségek, ahol nagy gondot okoz a szegénység.

Két történet, hasonló sorsok: "Nincs már több bőr rajtunk!"

A lapunktól segítséget kérő ötgyermekes  édesanya, aki jelenleg négy gyermeket nevel egyedül, mert nagyfia már kenyérkereső,  előrebocsátja: tudja, hogy vannak nála még rosszabb helyzetben lévők is. Bevallom,  élettörténetét hallgatva ezt nehéz elképzelni. A neve elhallgatását kérő olvasónk - szégyelli a szegénységét és fél a kicsiny település szájától - tíz éve vált el az italozó életmódot folytató férjétől. Akkor még gyesen volt a kisebb gyerekkel, élt az édesanyja és tudott segíteni. A nagymama azonban két éve meghalt, 46 éves olvasónk pedig nem talál munkát. Egy ideig dolgozott Sárváron, három műszakban, eljárt a munkásbusszal pénzt keresni még várandósan is, de az apró alkatrészek összerakását már nem tudja vállalni. Nem lát jól. Más munkát nem talál a környéken. Marad a sakkozás a számokkal és a sárga csekkekkel.

Öt gyermeke van, a 22 éves nagyfiú Zalaegerszegen talált munkát, de hamarosan ő is hazaköltözik, mert a minimálbérből albérletre nem futja.

-  Egyre nehezebb. A második fiam 18 éves, a kisebbik 16, a nagylányom 14, a kisebbik 9 éves. Továbbtanulás, iskolakezdés: horror! Ötven-hatvanezer forint elment rá. És ebben nincs új táska, a cipőt, ruhát a tavalyit hordják.

Az anya 68 ezer forint családi pótlékot kap, ez a legnagyobb bevétele a családnak. Az állam az apa helyett 20 ezer forint tartásdíjat fizet, ehhez 28 ezer forint jövedelempótló támogatás jön még a családi költségvetésbe. A 116 ezer forintból körülbelül negyvenezer forint megy el a rezsire. Élelemre, ruházkodásra körülbelül ötvenezer marad.  De hogy lehet ennyi pénzből ennyi embert etetni?
 
- Rengeteg tésztát, krumplit eszünk. Húst alig. Sajt? Az már luxus.
 
Hogy élik meg ezt a gyerekek? Amikor elvált a férjétől, felkészítette őket a lemondásokra. Cukrászsüteményt soha nem kapnak, otthon készíti el a bolti ár töredékéből.
 
- Nagyon jó gyerekek: vigyáznak a holmijukra. És nem követelőznek.
 
Most viszont bajba jutottak: önkormányzati bérlakásban élnek, de elmaradtak a lakbérrel. A nagynénitől is kölcsönkaptak egy kis pénzt, amit sürgősen vissza kellene adni. Kétszázezer forintra volna szükségük. Amit kölcsönre kérnek, s visszaadnák.
 
Jön a fűtési szezon, az is megterheli a családi kasszát, de spóroltak tavalyról tűzifával, s remélik, a jó idő sokáig kitart. Néha kapnak segítséget az önkormányzattól, családsegítő szolgálattól. A tartozást viszont az önkormányzattal decemberig rendezni kell. Az asszony mindent megpróbál, hogy rendezzék soraikat. Van egy kis optimizmus a hangjában, de azt mondja, ez csak a látszat: nem akarja elkeseríteni a gyerekeket, inkább nem mutatja, mennyire kétségbeesett.

A szerkesztőségünknek címzett levelében úgy fogalmazott: "Az utóbbi időben csak kapkodom a fejem, annyira megváltozott a világ. Amikor én még kislány voltam, ha a tévében véletlenül megláttam, hogy máshol, más országokban milyen rosszul élnek az emberek, mindig arra gondoltam: milyen jó, hogy én itt születtem, itt béke van, tele vannak a boltok, mindig van kenyér az asztalon, senki nem fázik, nem éhezik. Most felnőtt fejjel eljutottam arra a pontra, hogy lassan szégyellem, hogy magyar vagyok. (...) Csak kapkodom a fejem a hírek hallatán, ahogy a tisztelt politikusaink egymásra mutogatnak, ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol tudnak. Nincs köztük egy józan, megfontolt ember sem, aki végre kimondaná, hogy ez így nem mehet tovább? (...) Olyan nagyra vannak a múlt felemlegetésével, akkor miért nem vesznek példát Széchenyiről? Ha ő akkor le tudott mondani egyéves jövedelméről, a mai politikusaink is megtehetnék ezt. Rögtön meglenne a 100 milliárdos hiány fedezete, és nem megint velünk, szegényekkel fizettetnék meg. Végre ki kell mondani: nincs több bőr rajtunk, amit lenyúzhattok!" - fogalmaz az ötgyerekes anya.

Egy másik anyával is beszélgettünk, akinek szintén meg kell küzdenie azért, hogy elsejétől elsejéig megéljenek. Az ajkai Kiss Sándorné, Marika három gyermeket nevel egyedül. Mivel egyikük, a 16 éves Sanyika tartósan beteg, állandó felügyeletre szorul, Marika 34 ezer forint ápolási díjat kap. Csakhogy ott van még a két kisebb gyermek, a 13 éves Bence és a kilencesztendős Tamás.

A volt férjtől jó esetben havi harmincezer forint gyermektartás érkezik, az emelt összegű családi pótlék 55 ezer forint. Marika legfeljebb havi harmincezret tud összeszedni takarítással, ami elmegy az albérletre. Plusz a rezsi. A gyerekek ingyen étkeznek hét közben az iskolában, így harmincezerből kijön az otthoni koszt. Marika folyamatosan figyeli az akciókat, azt mondja, neki még tíz forint is sokat számít. Örül, hogy a gyerekek megelégszenek az olcsó ruhával, cipővel, és hogy két éve kaptak ingyen egy használt számítógépet, különben az sem lenne. Saját lakásra esélye sincs.
Két történet a mai Magyarországról, sajnos, egyre inkább jellemzőek.

Élet a létminimum alatt

Hazánkban 75 ezer forint személyenként az úgynevezett létminimum, ha az illető egyedül él. Ha két szülőről, két gyerekről van szó, ez 215 ezer forint.

A hazai lakosság körülbelül egyharmada e létminimum alatt él - tudjuk meg Albert József szociológustól,  a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanárától. A szegénység leginkább az aluliskolázottakat, a cigányokat és a többgyermekeseket sújtja. Területi megosztás szerint Észak-Magyarországon, Kelet-Magyarországon, Baranyában gyakoribb a szegénység. Ugyanakkor, ha megyénket nézzük, azon belül is vannak gazdagabb és szegényebb térségek.

Nálunk ilyen szegény a pápai és a sümegi, Somló környéki kistérség. Magyarországon ismét 11 százalék körüli a munkanélküliség - ami a szakember szerint igen magas.

- A másik jellemző a foglalkoztatottak aránya: ha az uniós arányt nézzük, ahhoz képest nálunk 10 százalékkal alacsonyabb. Ezt az arányt kellene növelni, ez a legfontosabb cél - hallottuk a tanszékvezetőtől, aki elmondta: romlik a szegények helyzete. Új feszültségszituációk jelentek meg, sokan kerültek szorongatott helyzetbe az elszabadult  devizahitelek miatt. Az egykulcsos adórendszer sem segít a szegényeken. Mindazonáltal  megyénk nincs annyira rossz helyzetben az ország más részeihez képest.

- Különféle történeti okok miatt az átlagosnál jobb helyzetben vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy Veszprém megyében nincsenek szegények. Össze sem lehet azonban hasonlítani a borsodi vagy Szabolcs-Szatmár megyei átlaggal, ahol nagyítóval kell keresni a dolgozó embereket. 

 

Szerintem

Aki szegény, az a legszegényebb, /Fázósságát odaadja a télnek, /Melegét meg odaadja a nyárnak, /Üres kedvét a puszta határnak - mondja egyik versében József Attila. Benne van ezekben a sorokban a szabadság ambivalenciája: ha annyira szegény vagy, hogy ténylegesen semmid sincs, akkor  már valóban nem számít semmi, nincs, ami  a való világhoz kötne, tulajdonképpen azt tehetsz, amit akarsz, mások úgysem figyelnek rád. Az emberek többsége, ha csak teheti, átnéz rajtad. Elfordulnak, hogy ne is lássanak, nehogy kölcsönkérj tőlük, nehogy adni kelljen.  Esetleg szégyenkezve lehajtják a fejüket és eloldalognak, elsietnek  a nincstelen közeléből. Mintha attól félnének, hogy ragályos.

 Vajon mi vezetett ide? Hogyan lett koldussá ennyi ember, hogyan váltak embertársaik számára átlátszóvá, láthatatlanná? Még inkább: mi hozhatja vissza őket, hogyan menthetők meg? Nagyanyám, a drága, aki sokszor éhezett, például Pest ostroma alatt, de később is, holott egész életét a szőlőben, földeken töltötte, gyakran ismételgette: a szegénység  nem szégyen. Pedig valakiknek mégiscsak szégyellniük kellene, hogy idáig jutottunk.

Németh F. Bernadett
[email protected]