Belföld

2012.04.10. 07:11

Tavaszköszöntő a hideg időben

Vigántpetend - A helyiek szerint már vagy száz éve nem merül feledésbe a zöldágazás, más néven hajliliomozás népszokása a településen, ahol a legkisebbek is örömmel részt vesznek a tavaszi programon.

Tóth B. Zsuzsa

A húsvétvasárnap délutáni zöldágazásra idén a hideg idő miatt csak kevés vidéki volt kíváncsi, 26 helyi lány azonban ünneplőbe öltözött, hogy éltesse a szép hagyományt. Igaz, a hideg miatt most jól be kellett öltözniük, így a zöldágazás egyik régi célja nemigen valósult meg.

Tavaszt köszöntő hajliliomozók

Annak idején ugyanis a fiús édesanyák ilyenkor, mikor végre lekerült a lányokról a nagykendő, párt választhattak gyermekeik számára, látva, hogy a helyi lányok mennyit gömbölyödtek télvíz idején. Ma ezen persze már csak mosolyognak a falubeliek. A lányok is kevesebben vannak, még az elszármazottként az ünnepre hazalátogatók gyermekei is beállhatnak zöldágazni. Azonban a vidám játék elsődleges célja nem változott. A dalban éppúgy a tavaszt köszöntik, párjukat várják és nem feledkeznek meg Varga suszterről, aki egykor a faluban a lányok csizmáját sarkalta. Közben libasorban átvonulnak a két első lány által zöld ágakból tartott kapu alatt, végig a főutcán, egészen a templomig. Ott aztán az oltár elé teszik minden évben az ágakat, áldást kérve az az évi termésre. Így volt ez idén is, Illés Sándor atya, azaz Sanyi pap és Marton Istvánné polgármester asszony pedig megköszönte a lányoknak, hogy lelkesen éltetik a hagyományt, továbbá kérték a kisebbeket, hogy feltétlenül vigyék tovább azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!