Kukorelly Endre: Haza, nincs benne semmi csonkaság

A találkozó vezérgondolata a költő egyik verssora: „Haza, nincs benne semmi csonkaság”. Kukorelly Endrével ez alkalommal készítettünk interjút. A demokráciáról, hazáról, hazaszeretetről, államiságról – és persze a nőkről alkotott gondolatait osztotta meg velünk.

– Október 23-a táján sok szó esik hazáról, hazaszeretetről. Ön szerint mitől haza a szülőföld, és mit jelent Kukorelly Endre számára a hazaszeretet?

– Alapvetően zsigeri érzés. Az ember születik valahová, beszéli az édesanyjától tanult nyelvet, kiismeri magát a viszonylatok között, nyugton alhat, ezek nélkül, ilyesmi biztonság nélkül nehéz meglenni. Én egy úgynevezett keresztény úri középosztálybeli, deklasszált polgári családba születtem, akik nagyon rosszul élték meg az 50-es éveket, amiből kisgyerekként csak annyit fogtam fel, azon kívül, hogy nem kaptam csokit és sokszor volt grízes tészta, hogy vagyunk „mi”, a család, és vannak „azok”. A komcsik. Akikről persze nem magyaráztak el semmit, magamnak kellett valahogy összeraknom a világot, ami körülvesz. A család sorsa meghatározza az ember adott időszakhoz való viszonyát. Amikor ilyen kérdésekre kell választ adni, nyilván mindenki gondolatban végighalad azon az úton, amit eddig megtett a szülőktől, szülői háztól mostanáig. Egy mélyen átélt gyermekkori élmény, inkább érzés jut eszembe, az, hogy a szentistván-telepi víkendházunk kertjében kialakítottam egy zugot, ahol biztonságban éreztem magam. Ez az érzés, ez az igény köszön vissza, ha a hazát kell definiálnom – a hely, ahol biztonságban vagyok. Ugyanazt a nyelvet beszélik, nagyjából ugyanaz a szocializációs közeg, kiszámítható még a rossz is, hiszen tudom, hasonlóan működünk. Kell a világban egy hely, ami valamiért mindig visszahúz, bármilyen messze is kalandozunk, és bármilyen vonzó országba jutunk el. Egyszerűen, mert ide születtünk. Az érzés tagadása, kigúnyolása, mások ellen fordítása félreértés.

– Egy demokráciában bárki bármiről szabadon megfogalmazhatja a gondolatát, véleményét, és azt nyíltan hangoztathatja. Nem ért egyet ezzel?

– Az igazi demokrata attitűd az, ha nem is értek veled egyet, mindent elkövetek azért, hogy elmondhasd a véleményed. A jogokat viszont sajnos sokszor keresztbe veri a konkrét gyakorlat. Például véleménynyilvánítás ürügyén amúgy értelmes emberek, ráadásul a mi magyar parlamentünkben, minden átmenet nélkül durván szitkozódni kezdenek, zsidózni meg cigányozni – ez számomra erkölcsileg elfogadhatatlan. Szinte fizikai fájdalmat okoz, annyira rosszul esik. És erre a magatartásra még pártot is lehet építeni, amire százezrek szavaznak.

– Ma hazánkban a politikusok többsége a szitokszóból akar tőkét kovácsolni, és a megélhetés viszi a pályára. Szerintem túl sok a politikus, de nagyon kevés a hazafi. Ön szerint milyennek kell lennie egy hazafinak napjainkban, mi számít hazafias cselekedetnek?

- Aki életének egy részét arra teszi fel, hogy a közt szolgálja, annak óriási a felelőssége és a kötelezettsége. Személyes ambíciók, rendben van, még az is belefér, hogy ő akar a kakas lenni a szemétdombon. De csak az hazafi, aki azért dolgozik, hogy jobban menjenek a közösségnek. Vagyis valamennyiünknek – beleértve magát is. Ilyesmi fajta „önzésre” volna szükség, az altruizmus, önfeláldozás, puritanizmus, akarnokoskodás nagy veszély. A másik veszély a cinizmus, a csak saját sikerre, uralomra törekvés, amivel egyébként mindenki nap mint nap találkozik. Sokak számára csupán a hatalom, annak mindenáron való megtartása a cél. Magyarországon a hatalomhoz való viszonyukkal kapcsolatban az emberek többségében valami fordítva működik, ugyanis túl sokan gondolják úgy, hogy a miniszterelnök az ő elnökük, felettesük – vagyis a főnökük. Pedig szó szerint ő csupán a miniszterek elnöke. A miniszter latinul szolgát jelent, tehát a mindenkori miniszterelnök a mi közszolgáink főnöke, a legfőbb szolga, aki vállalkozott erre, és megbízásunk alapján lett az, ami. Sokan úgy tudják, azt hiszik, hogy az ő felkent vezérük, nem tehetnek mást, engedelmes birkanyájként arra kell menni, amerre mondja, dicsőíteniük vagy szidalmazniuk kell. Holott azért fizetjük, hogy intézze helyettünk a dolgainkat, és ha jó, akkor jó, ha nem, különösebb érzelmek nélkül el kell csapni.

– Hogy milyen veszélyekhez vezethet a társadalmi téveszme, azt a gyakorlatban már megtapasztaltuk. Még sokan élnek, akiknek személyes élményeik vannak a nácizmus borzalmairól, de még többen, akik a kommunista diktatúrára emlékszünk.

– Ezért kell rendet tenni a fejekben, hiszen a fiatalabbakban minden újratermelődhet, újra gyökeret verhetnek a szélsőséges eszmék. Én minden szélsőség ellen vagyok, íróként is úgy gondolom, közös a felelősségünk abban, hogy a hatalmi viszonyokat visszatereljük a reális mederbe. Ezért vállaltam politikai szerepet.

– Aminek során nemrégiben kiszorult a parlamentből...

– Önként adtam fel a mandátumomat. Sokáig nem akartam ezzel foglalkozni, mást akarok csinálni. Nem nekem való. Csak azoknak való, akiknek hatalmi ambíciójuk is van. Az LMP-ben is nyilván sokan gondolhatják, hogy miért nem ők, miért pont én, aki ezt nem is akarta – ez normális, emberi dolog. Persze volt, akiben csalódtam, de nem cserélném el semmiért ezt az időszakot. Hiszek abban, hogy lehet más a politika, és hogy szakítani lehet, sőt kell az eddigi gyakorlattal.

– Például?...

– Sokan úgy tartják, ők csak kisemberek, nem bírnak befolyással semmire, majd a nagyok döntenek. Ez tévedés! A közöny nagy veszély, igenis dönthet az ember a saját életéről, az ország sorsáról, és vállalnia kell a döntés felelősségét. Nem szabad hinni annak, aki mindenáron meg akarja mondani, hogy én milyen országot akarjak, és mindenféle információs csatornán rám erőszakolja az akaratát. Fel kell ismerni, hogy a hihetetlen agresszió mögött egyetlen valódi cél van: én vagyok az egyetlen, aki alkalmas arra, aki megmondja a biztosat, következésképpen, aki vezesse az országot.

– Néhány közvéleményt felkavaró írásából, celebekkel való kapcsolatából arra következtetek, hogy szereti, de nem igazán tiszteli a nőket. Bizonyos körökben egyre többen hangoztatják, hogy a nőknek nagyobb szerepet kellene kapniuk a közéletben. Mit gondol erről?

– Sajnálom, ha ez így jött le, nálam nagyobb tisztelője nincs a női nemnek. Mindenki előítéletesen olvas, és például az Ezer és 3 című regényem, elismerem, kemény. Nehéz olvasmány egy nőnek, nem is szoktam nekik ajánlani. De világos számomra, hogy a nők a fizikai erőt és az ambíciót levonva mindenben sokkal jobbak a férfiaknál, a közéletben részt venni pedig súlyos harc, és komoly ambíció szükséges hozzá. Elengedhetetlen a női hang, a finomság, a női energia, ha több nő ülne a parlamentben, kevesebb szitkozódás, ellenségeskedés volna, bizonyos erők nem lennének képesek ennyire megosztani a társadalmat. Az ellenséggyártás, a gyűlöletbeszéd, a gyűlöletkeltés, és ezek mentén a társadalom megosztása a legnagyobb politikai bűn.

Kukorelly Endre József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, kritikus. Irodalmi munkássága mellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára. A 2010-es országgyűlési választáson a Lehet Más a Politika Pest megyei területi listájáról szerzett mandátumot, amelyről 2012-ben mondott le. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Kukorelly Endre legutóbbi kötetei: Kicsit majd kevesebbet járkálok (írások, 2001), TündérVölgy, avagy Az emberi szív rejtelmeiről (regény, 2003), Samunadrág (gyerekversek, 2005), Rom. A komonizmus története (regény, 2006), Ezer és 3 avagy A nőkben rejlő szív (regény, 2009), Mennyit hibázok, te úristen (versek, 2010).