Borosta

2010.11.13. 10:50

Erő és állóképesség - a kettlebell előnyei

Sok negyvenes, ötvenes férfi hallja azt orvosától, hogy komolyabban kellene foglalkoznia az egészségével, mert rendetlenkedik a vérnyomása, túlsúlyos.

Matolcsi Renáta

- A kettlebell tulajdonképpen egy tradicionális orosz, vasból készült súlyzó, ami leginkább egy olyan ágyúgolyóra hasonlít, amihez egy bőrönd fogantyúját erősítették  próbálja körülírni az eszközt Lukács Péter instruktor. -

Magyarországi meghonosodása Lakatos Péter nevéhez fűződik, aki 2007-ben hozta be hazánkba a Russian Kettlebell Challange (RKC) rendszerét, amit magyarul talán orosz kettlebell kihívásnak lehetne fordítani.
 Persze nem kell semmi katonás kiképzésre gondolni, bár izzaszt rendesen. 

A kettlebell esetén a fogás messzeesik a súlyzó középpontjától. Ez azt jelenti, hogy gyakorlat közben már pusztán a helyes tartás is folyamatos koordinációt és nagy erőkifejtést igényel, ami csak más izomcsoportok bevonásával érhető el.

A kettlebell alkalmas arra, hogy a test törzsét erősítse, miközben extrém módon segít a zsír égetésében, például hastájékon. Az edzés során az egész test koordinált együttműködésére szükség van, így fejlődik a láb, a kar, a törzs izomzata. Mindezeken felül rendkívüli módon hatással van a kardiovaszkuláris (szívkeringési) rendszerre.

Az alapkurzus  mely a gyakorlatok helyes elsajátítását veszi sorba  12 hétig tart, egy héten kétszer egy órát érdemes edzéssel tölteni. Péter ígéri, bármely más módszernél hamarabb biztosít sikert, legyen szó lazaságról, erőről, állóképességről, robbanékonyságról vagy csak általános fizikai karbantartásról.  

Az edzéseken a 20 évestől a 60 évesig minden korosztály képviselteti magát.  Férfiak között azok körében népszerű, akik az arányos testalkatra, erőnövelésre, állóképesség-növelésre törekednek, ám nem készülnek bodybuildernek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!