Nem maradhat el a locsolás

- Mihelyt  kézbe  tudtam fogni a kölnisüveget, már elvitt magával húsvétkor locsolni az édesapám. Először csak a család hölgytagjaihoz, aztán az ismerős lányokhoz is. Amikor nagyobbacska lettem, egyedül kopogtattam be, az édesapám megvárt a ház előtt  - meséli Gál Dávid. A most 24 éves fiatalember később az osztálytársakkal, barátokkal járt locsolni. Kilenc lány járt az iszkaszentgyörgyi általános iskolai osztályukba, egyik sem maradhatott ki. Ehhez persze korán nyakukba kellett venni a falut, hiszen déli tizenkettő után már illetlenség locsolkodni. Reggel hatkor még nem fogadták őket mindenhol kitörő lelkesedéssel - jegyzi meg Dávid. A pécsi tudományegyetem egészségtudományi karának dietetikus hallgatója számára az idei húsvéton sem maradhat el a locsolás. A felköszöntendő hölgyek közé  időközben bekerültek az iszkaszentgyörgyi néptánccsoport szoknyás tagjai is, hiszen Dávid tíz éves kora óta - kisebb megszakításokkal - az együttes oszlopos tagja. Ő tartja a faluban az érdeklődő felnőttek számára a  néptánc foglalkozásokat is. Erre januárban még  huszonöten jártak, mostanra megfogyatkozott a létszám. Többen feladták, azt hitték, néhány hónap alatt belejönnek. 
- Ez persze naiv hit volt, hiszen a néptáncot a régiek egész életükön át tanulták -  mondja. De az iszkaszentgyörgyi fiatalember újabban Fehérváron is vezet táncházat. Minden hónap harmadik szombatján a Kákics együttes kíséretében oktatja a régi lépéseket a megyeszékhely helyőrségi művelődési klubjában. Amikor Dáviddal megbeszéltük a találkozót, kérte: az otthonában keressük fel a fotós kollégával. Az elmúlt napokban sportbaleset érte, és a gyaloglástól "bedurran" a lába. A sípcsontján a kék-zöld foltokat a karate edzésen szerezte, nyolc hónapja ugyanis eme küzdősportot is műveli. A néptánc már kevés volt a kondícióm megőrzéséhez - mondja.