kertészet

2 éve
A növényeinket a lakás azon részein érdemes tartani, melyek a leginkább megközelítik a természetes élőhelyi viszonyokat - hangsúlyozta Györkös György hobbikertész, aki több mint negyven év tapasztalatot tudhat maga mögött a növénygondozás terén.
Közép- és emelt szintű vizsgákra
Érettségire felkészítő alkalmazást fejlesztett két magyar egyetemista
szerencsétlenség / 3 órája
Védett barlangban tévedt el egy túrázó
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat 35 emberrel vonult a helyszínre.
Gyász
"Szomorúan szól a kis templom harangja, mert egy feleség és édesanya többé már nem hallja. A jó Istenhez ment, ő hívta el tőlünk, és ez volt az a nap, amelytől mi féltünk. Ő türelmesen várt az Úr hívó szavára, és megnyugodva lépett az örök hazába. Hosszú volt az út, amely most véget ért, megfáradt teste pihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel ott magányos, odafent már várnak, adj Uram nyugalmat drága halottunknak. Jóságos szívét, dolgos két kezét áldd meg jó Atyám, köszönjük, hogy velünk lehetett egy életen át." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett, drága feleségem, jó édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk MÁHIG JÁNOSNÉ szül. Grób Anna (sokak Náni nénije) életének 89. évében örökre megpihent. Végső búcsút február 25-én 15 órakor veszünk tőle a kisgannai temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise a kisgannai templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDÜS IMRE életének 86. évében csendesen megpihent. Temetése február 28-án 15 órakor lesz a nyárádi temetőben. Szerető családja
"Nem vársz már minket ragyogó szemeddel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De abban reménykedünk, hogy jó helyre mentél, mert te a jónál is jobbat érdemeltél!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLASZ GYULA 65 évesen csendesen elhunyt. Hamvait 2019. február 27-én 14.30-kor kezdődő gyászmise után 15 órakor helyezzük végső nyugalomra a vaszari alsó temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH JÓZSEFNÉ szül. Vas Kovács Mária badacsonyi palackozó volt dolgozója 87 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. február 27-én, szerdán 14 órakor lesz a badacsonytomaji temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk NAGY LÁSZLÓ KÁLMÁNNÉ szül. Horváth Erzsébet 65 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút 2019. február 26-án, kedden 15 órakor veszünk a kővágóörsi temetőben. Gyászoló család
"Elköltöztél, nem vagy többé, Nekünk mégis élsz örökké." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁNNÉ szül. Szili Erzsébet 89 éves korában elhunyt. Temetése február 25-én 13 órakor lesz a devecseri új temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagyanyánk HEGYI MIKLÓSNÉ 99 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút 2019. február 27-én, szerdán 11 órakor kezdődő gyászmise után veszünk a nemesvitai temetőben. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHRAMLI LAJOS autószerelő 72 éves korában türelemmel viselt hosszan tartó betegségében elhunyt. Temetése 2019. február 27-én, szerdán 13 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik édesanyánkat POÓR ISTVÁNNÉT utolsó útjára elkísérték, vagy más módon kifejezték együttérzésüket. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL ISTVÁNNÉ szül Tilger Éva 76 éves korában örökre elaludt. Temetése 2019. február 26-án, kedden 16 órakor lesz a kővágóörsi temetőben. Gyászoló család
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, Nem simogatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed. Marad a csend... Mindent köszönünk neked!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HARAGA JÓZSEFNÉ szül.: Geri Klára 78 éves korában, hosszantartó beteség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. február 28-án, csütörtökön 13 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A részvétnyilvánítását mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Egy évvel ezelőtt, egy februári napon, Kegyetlen volt a sors hozzánk nagyon. Egy váratlan pillanat megállította szívedet, Melyben nem volt más, Mint jóság és szeretet. Te, aki családodért mindent megtettél, Te, aki nem kértél csak adtál, Egy napon mindent itt hagytál. Téged elfeledni nem lehet, Csak letörölni az érted hulló, fájó könnyeket." Fájó szívvel emlékezünk FODOR JÓZSEFRE halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VARGA SÁNDORNÉ szül. Varga Rózsa (volt Ősi, Kossuth u. 11. sz. alatti lakos) 2019. 01. 31-én, 94 éves korában visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Kívánságára szűk családi körben temettük el. Gyászoló család
"...Ilyen az ember, Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, S mint fán se nő egyforma két levél. A nagy időn se lesz hozzá hasonló." Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GAZDAG FERENC életének 39. évében örökre megpihent. Temetése 2019. február 25-én 15 órakor lesz gyulafirátóti felső temetőben. A temetés napján 14 órakor gyászmisét tartunk a helyi katolikus templomban. Gyászoló család
"Elment örökre Alakját a homály befödte Vissza se nézett... Mégis itt maradt valami szomorú igézet, valami rejtett szomorú bánat..." Fájó szívvel emlékezünk PUSKÁS ANTALNÉ szül. Szakács Gizella halálának 1. évfordulóján. Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. FAZEKAS BÉLA 60 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 27-én, szerdán 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek…” Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŐKE LÁSZLÓNÉ szül. Csajági Vilma 71 éves korában türelemmel viselt hosszú betegség után örökre megpihent. Utolsó útjára 2019. március 1-jén 13 órakor kísérjük a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Megkérünk mindenkit, akik utolsó útjára kísérik, kegyeletüket egy szál fehér gerberával róják le. Gyászoló szerettei
"Ami neked csend, és nyugalom Az nekünk örökös fájdalom..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMONNÉ BARTÓK LUJZA életének 83. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2019. február 25-én hétfőn 13 órakor a Balatonakali temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GYULA életének 70. évében örökre megpihent. Temetése 2019. február 23-án, szombaton 11 órakor lesz a Papkeszi temetőben. A gyászoló család
"Ő már ott van, hol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Őszinte részvéttel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASKA MIKLÓS nyugalmazott iskolaigazgató, volt polgármester 90 esztendős korában örökre megpihent. A novai római katolikus templomban 2019. február 25-én 14.15 órakor kezdődő gyászmise után, 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a novai köztemetőben. Ezúton mondunk külön köszönetet a Csömödéri Idősek Otthona dolgozóinak az áldozatos munkájukért. Nova Község Önkormányzata
duplázott / 4 órája
Pápai Joci lett a Dal 2019 győztese
futsal / 5 órája
Döntőben az 1. FCV!
Horváth Gábor
egészség / 6 órája
Egyre több magyar sportol egyre többet
"Ugyanúgy prédikálok, mint korábban" / 6 órája
Korzenszky Richárd: Egy szerzetes nem megy nyugdíjba
Balla Emőke
OTP Bank Liga / 7 órája
Megverte a Haladást a címvédő Vidi
univerzum / 8 órája
Meteorvadász kamerarendszert építenek ki Magyarországon