Módosították a rendeletet - Mit tesznek, ha üres autót találnak?

<b>Budapest</b> - Az úthasználat díja ugyan nem változott, de az év első napjával több ponton módosította a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter az úthasználatról szóló, 2007-ben hozott rendeletet, amely kitér az ellenőrök teendőjére akkor is, ha a díjköteles úton vezető nélküli kocsit találnak.

Deák Dóra

A múlt év utolsó napján két Magyar Közlöny is megjelent, ezek mintegy kétezer oldalon, zömében a gazdaságot is érintő jogszabályokat tartalmaznak. 
 
Az új jogszabályok egyike az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló rendelet módosítása. Ennek első új szabálya az, hogy ha az ellenőrök a vezető távollétében ellenőrzik az útdíj fizetést, akkor a jármű adatai alapján  a járműnyilvántartásból  meg kell állapítaniuk a tulajdonos (üzembentartó) személyét. 

Amennyiben nem fizetett útdíjat, úgy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által megállapított pótdíjat az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. szedi be.
 
Változott az úthasználati jogosultság új autóra továbbvitelének szabálya. Erre akkor kerül sor, ha például valaki éves matricát vásárolt, és a kocsiját lecserélve az újra akarja tovább használni. Eddig elég volt az új autó forgalmi engedélyét bemutatni az ÁAK valamelyik ügyfélszolgálati irodájában, mostantól az eladást is igazolnia kell, mégpedig okmányirodai dokumentummal.
 
Változatlan az a szabály, hogy ha a nemfizetős útról fizetősre terelik a forgalmat, akkor ez utóbbin nem kell fizetni. Erről a közlekedőket a rádió, a televízió és az írott sajtó útján kell értesítenie a közút kezelőjének. Új előírás, hogy a közútkezelőnek a Nemzeti Közlekedési Hatóságot is - előzetesen és írásban - tájékoztatnia kell. 

Szintén maradt az a szabály, hogy ha a díjköteles út hosszának legalább a 30 százalékán felújítást végeznek, akkor az ingyen használható. 
 
Az eredeti rendeletben külön paragrafus szólt az interneten és az sms-ben vásárolt matrica  úthasználati jogosultág  vásárlásáról, részletezve, hogy milyen adatokat kell megőriznie a vásárlónak. Ez kimaradt a rendeletből, helyette a vásárlási szelvény kötelező adatai kerültek be a jogszabályba.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!