"Önmagunk külső világának élünk"

<b>Veszprém</b> - Nekem a Magyar Kultúra Napja mindig egy kedves emlékemet idézi fel: a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumban abszolvált szóbeli érettségi vizsgámon Kölcsey Himnusz című költeményét húztam ki a tételsorból. Úgy éreztem akkor, hogy ennek a ténynek jelképi ereje van számomra, idézi fel emlékeit <em>dr. Garaczi Imre</em> filozófus, a Pannon Egyetem docense.

Kellei György

- Egy óriási nyugalom vett rajtam erőt, azonnal megkezdtem a válaszadást, és hirtelen megszűnt a valóságos idő körülöttem, körülbelül fél óra múlva az elnök szavaira riadtam fel.

Az érettségi óta eltelt 33 esztendőben már sok előadást tartottam különféle előadótermekben a kultúra legfontosabb tárgyaiból, irodalomból, történelemből, művészetekből stb...; mindabból, ami a kultúra eredeti, szűkebb és komolyabb fogalmát jelenti számomra.

Napjainkra már szinte az élet minden jelenségét valamilyen kultúrának véljük, s elfeledjük, illetve elfeledtetik velünk e fogalom legfontosabb tartalmait.

Csak néhányat említek ezekből: napjaink technikai kora előtt az ember legfontosabb társa, lelkének része a természet világa volt. Ma már egyre idegenebbül közlekedünk a természetben, pedig a világ összes ősi kultúrája természeti elveken nyugodott, az emberek a természettel alkotott viszonyban oldódtak fel.

Ha most rápillantunk a mai világra, azt látjuk, hogy eluralkodott a technika, elgépiesedik az ember; már gyakori az, hogy nagyobb örömöket lelünk a gépi-technikai valóságban, mint az embertársainkkal való viszonyban, illetve a természetben.

Természetesen nem a fejlődéssel és a haladással van gondom: mindez nagyon fontos, ha emberi léptékű, és az ember valódi, reális céljait szolgálja. Ebben pedig az igazi sorvezetőnk a múlt tapasztalatainak értékelése, tisztelete lehet. A teljes cikket a csütörtöki Naplóban olvashatja.