Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás

Nem egészen két hét múlva, március 29-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, amely október 25-ig tart; a MÁV menetrendjét emiatt nem kell módosítani - közölte Kavalecz Imre, a közlekedési társaság sajtófőnöke.

MTI

Az órákat hivatalosan az időszámítás-változás hajnalán, kettő órakor három órára, egy órával igazítják előre.
    
A változás három nemzetközi vonatot érint: a Dacia expressz Bécsből-Bukarestbe és a Bukarestből Bécsbe tartó járatát, továbbá a Beograd expressz Belgrád-Budapest közötti járatát. Az említett nemzetközi vonatok az új időszámításra való áttérés miatt körülbelül egy órás késéssel közlekednek az óraigazítás hajnalán. 
    
Ami a belföldi vonatközlekedést illeti, a kettő és három óra közötti személyvonatokat a vonatindító állomásokról csak az óraigazítás megtörténte után, legkorábban hajnali három órakor indítják el. Az idő tájt csupán hét belföldi személyvonat közlekedik - közölte a MÁV.
    
A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiát lehet megtakarítani. 
    
Azóta több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, 2000-ben pedig az EU tagállami úgy döntöttek: meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.
    
Egy néhány évvel ezelőtti magyar felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos-energiájának megfelelő, azaz csaknem 200 gigawatt áramot takaríthat meg az ország.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!