Szorosra húzzák a nadrágszíjat - A válság már érezhető a családokban

- Az angol különórákat a múlt héttől lemondtuk - sóhajt Fekete Lászlóné háromgyermekes családanya -, és a férjem ül le a két nagyobbal a nyelvet gyakorolni. 

Ő csak úgy tudta megtartani az állását, hogy csökkentett munkaidőben dolgozik, kevesebb bérért, így több ideje marad a gyerekekre. Ez bizonyos szempontból jó, hiszen így sokkal többet vannak együtt, a kieső pénz viszont nagyon hiányzik. 

- Az én állásom sem biztos, félek, ha elveszítem, összeomlik a családi költségvetés. 

A család egy felső-, egy alsó tagozatos általános és egy középiskolás gyereket nevel, lakás- és autóhitelt is törlesztenek. 

A nagyfiúnak a fallabdázásról is le kellett mondani, a kicsi lány pedig nem járhat táncórákra. Ezeket úgy próbálják pótolni, hogy hétvégente többet kirándulnak, természetesen gyalog, ha jobbra fordul az idő, majd kerékpárral. 

A gyerekek szerencsére megértették, hogy az anyagi helyzetük nem teszi lehetővé a drága különórákat, mondja az anya, aki a konyhapénzt is jelentősen visszaszorította. 

- Mindig listával megyek vásárolni, és nem viszek magammal sekit, hogy ne essenek kísértésbe - mondja. 

- Figyelem az akciókat, ha kell, több üzletbe is elmegyek, és lehetőleg egy hónapra előre megveszem az alapvető élelmiszereket. Családi házban élünk, és idén ráveszem a férjemet, hogy ássa fel a kertet: remélem, a konyhakerttel is sikerül megspórolnom valamennyit. 

A férjem keresi a lehetőséget, hogyan tudnánk megszabadulni az autóhiteltől, ha sikerül, szívesen lemondunk a kényelemről az anyagi biztonság érdekében. Közlekedni autóbusszal, vonattal is lehet, s nagycsaládként kedvezményeket is kapunk. 

Szandra és Róbert öt éve élnek együtt albérletben a megyeszékhelyen. Mindketten a vendéglátásban dolgoznak, egyikük szakács, a másikuk felszolgál.

- Már év elején éreztük, hogy baj lesz - emlékszik vissza Róbert -, de bíztunk benne, hogy ez csak a szokásos év eleji hullámvölgy. Hát nem. A forgalom jelentősen visszaesett, a főnök sorra el az embereket. Csak az marad, aki tényleg jó és nélkülözhetetlen.

A fiatal párt eddig elkerülte az állástalanság réme, de nagy terveiket el kell halasztaniuk: idén szerettek volna összeházasodni, saját lakásba költözni és gyereket vállalni. 

- Ebből vagy nem lesz semmi, vagy sok mindenről lemondunk - kesereg Szandra, aki nagy, fényes esküvőről álmodik. 

- Még nem döntöttünk, egyelőre minden lehetséges forintot félreteszünk, mert lakáshitelt ebben a helyzetben nem akarunk felvenni. A szüleink segítségével egy olcsóbb, kisebb lakást hitel nélkül is meg tudnánk vásárolni, de szülni nem merek, hiszen Róbert egyedül nem tud eltartani hármunkat. 

Pedig Szandra tavaly betöltötte a harmincadik évét, tudja, jó lenne már gyereket vállani, de fél meghozni a döntést. Szorosra húzzák a nadrágszíjat: lemondanak a tengerparti nyaralásról, Szandra nem jár hetente, csak havonta fodrászhoz, Róbert pedig eladja a impozáns motorját, mert most már drága a fenntartása. 

Az étteremben olcsón ehetnek, hétvégén pedig szülőkhöz mennek, akik szívesen fogadják a fiatalokat. Róbert szerint mindez kevés lesz a jövőépítéshez, ezért kapcsolatokat keres, hogy külföldre mehessen dolgozni. 

Nem kap jó híreket: Ausztriából is a vendégmunkásokat küldik el először. Szandra éppen most talált magának plusz munkát, ismerősei gyerekeire vigyáz esténként. 

Másodállást egyelőre nem keres az egyedülélő Talabér Anita, mivel a multinacionális cégnél betöltött asszisztensi állása biztosnak tűnik. A gazdasági válság azért őt sem kerülte el, főbérlője megemelte lakbérét, s úgy vette észre, a napi bevásárlásnál is többet fizet. 

Az egyedüllétre tökéletesen berendezkedett nő gondol a jövőre: mivel nincs társa, szülei sem élnek, csak magára számíthat. Ezért áttekintette kiadásait, és havonta bizonyos összeget félretesz arra az esetre, ha állás nélkül maradna.