Mindent a gyerekeknek, a szülőknek semmit - Ha kérnek, kapnak

Napló - Zsebpénz. Van, akinek rendszeresen adnak a szülei, mások viszont csak akkor kapnak, ha kérnek. Előfordul, hogy a szülők időnként nemet mondanak, ha úgy érzik, hogy az adott kiadás fe-lesleges vagy az otthoni szűkös költségvetés nem teszi lehetővé.

Munkatársainktól

Az általános iskolásoknak kevesebb, a középiskolásoknak több pénz jár, vélik a Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium végzősei. Most érettségiznek, a felkészülés miatt a hétvégi szórakozások, a bulik és így kiadásaik is csökkentek. 
  
- Hetente egy ezrest kapok, hétvégenként egy-két ezret, az utóbbi időben három-négyezret - fogalmaz a tótvázsonyi fiatal, aki V. Dávidként mutatkozik be. - Ebből mindig marad a heti kiadásokra, könyveket, filmeket vásárolok, hétközben a büfében költöm a pénzt, néha meghívjuk egymást a haverokkal.  

 A Táncsics Mihály Szakközépiskola végzős diákjai, Dávid, Katalin, Barbara és Klaudia  az érettségi vizsgák miatt mostanában kevesebbet buliznak, így kevesebb zsebpénzt is költenek. Középiskolásoknak több pénz jár, mint a kisebbeknek
(Fotó: Andrónyi András)

A középiskola után pincérnek készülök, a vendéglátóiparban szeretnék dolgozni. Érdekel a pénz  ki az, akit nem?, a pályaválasztásomat azonban nem ez motiválja. 

A Balatonalmádiban élő Bóka Katalin ötödikes korától kap zsebpénzt, kezdetben 500 forintot, érettségizőként heti 5000 forintot, saját magának kell finanszíroznia  a mozit, a hétvégi bulikat, bár a vizsgák miatt az utóbbi időben kevesebbet járt szórakozni. 

Ha hétvégén spórol, marad a hétköznapokra is, a nyári munkából szerzett pénz is kitart októberig. Fontos a pénz, az, hogy legyen nála elég, később is arra törekszik, a családjának mindent megadhasson majd.
 
- Sosem volt aktuális zsebpénzem - mondja Csöngei Barbara. - Ha valamire szükségem volt, szóltam a szüleimnek, ha tudták finanszírozni, adtak, ha nem, nem. Általában tudták. A mi családunkban az a jelszó: mindent a gyereknek, a szülőknek semmit. Mire költök? A táncóráimra. 

Egy fizetős tánciskolába járok meg sem merem mondani, mennyibe kerül, szeretném megszerezni  a táncoktatói szakképesítést, megpróbálok bejutni a táncművészeti főiskolára. A ballagásra és a születésnapomra sem kértem ajándékot, mindenkitől csak pénzt. Most nem kell új ruha, cipő,  a legfontosabb, hogy biztos jövőm legyen. 
  
Dongó Klaudia nem kap zsebpénzt, mindig  szól, ha valamire szüksége van. Hétvégenként, ha bulizni megy, szülei, megkérdezik, van-e elég pénze, a helytől függően 2-5000 forinttal  indul szórakozni. 

Most spórol, gyűjti a pénzét, arra készül, hogy költségtérítéses képzésre veszik fel a  főiskolán, andragógia szakra jelentkezett, később szeretne külföldre menni, ott dolgozni. 
 
A nagyesztergári Ányos Pál Általános Iskola hetedikese, Vadász Vanessza nem kap rendszeresen zsebpénzt, ha szüksége van valamire, édesanyjától kér. Néha nemet mond, ha már van egy körömlakk, minek még egy? 

Egyébként megbízik lányában, nem költi felesleges dolgokra a pénzt. Vanessza születésnapra, névnapra szokott pénzt  kapni, de számára a pénz nem ajándék, az igazi az, amikor meglepik valamivel, annak örül. Szülei  tizenegy éves korában takarékkönyvet nyitottak neki, abból később lesz jövedelem. 

Strasszer Zoltán nyolcadikos, korábban havonta kétezer forintot kapott, de két nap alatt elköltötte, így fölösleges is a zsebpénz; ha kér a szüleitől, kap. Krosszmotort szeretett volna, de az elég drága, most kismotorrra  gyűjt, a jogosítvány megszerzése 70 ezer forintba kerül. 

A badacsonytomaji Mékli Bernadett egy közép- és egy általános iskolás gyermek édesanyja, kollégista fiának heti rendszerességgel ad zsebpénzt. Egy hétre 1500-1700 forintot szokott kapni, étellel mindig felpakolom, hogy ne kelljen költenie rá.  

Ő ugyan ezt az összeget nagyon kevésnek tartja - mondja Bernadett, aki büszkén hozzáteszi, ebből a pénzből is tud spórolni. Vannak szülők, akik a pénzzel próbálják gyermeküket rávenni a tanulásra vagy a házi munkában való segítésre. 

Bernadették családjára ez nem jellemző. - Egyszer próbálkoztunk vele, amikor a nagyobbik fiam kezdte az általános iskolát. Minden csillagért kapott száz forintot, de a férjemmel úgy döntöttünk, ez nem célravezető, nem szerettük volna, hogy a pénzért tanuljon, ezért megszüntettük. 

A kisebbik fiunknál már nem is próbálkoztunk. Itthon lakik, ha kér, adunk neki. Egyikük sem pénzfüggő, ha kapnak valamit, azt megbecsülik.

Címkék#zsebpénz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!