Utakat, járdákat újítanának fel Zircen

Zirc - Olaszfalunak az oktatási társuláshoz való csatlakozását erősítette meg legutóbb a zirci képviselő-testület.

Mátételki András

Ennek értelmében az olaszfalui 7-8-adikosok, összesen tízen, ősztől tanulmányaikat a zirci Reguly iskolában folytatnák, míg a többi osztály maradna a kis település iskolájában.

A testület tagjai döntöttek arról is, hogy pályázatot nyújtanak be a kukoricaföldi lakótelepen lévő Békefi utca közel félkilométeres felújítására, ami 11,5 millióba kerülne, de az önkormányzatnak csak az összeg felét kellene állnia. A Kossuth és a Reguly utca járdájának egy-egy szakaszát, míg a Táncsics utcában végig felújítanák a járdát. A több mint 800 méter hosszú járdaépítés 16,6 milliós költségéből a város önrésze 4 millió forint lenne. A Mentálhigiénés és Ifjúsági Központ felújításának második üteme 17,4 millióba kerülne (önrész 4,3 millió), amiben szerepel az épület külső szigetelése, a fűtés korszerűsítése, a tetőtértben a fűtés kialakítása.

Döntés született arról is, hogy pályázati úton kiépítenék a városban a térfigyelő rendszert, ami 26 millióba kerülnek, a városnak 6,5 milliót kellene áldoznia erre az elképzelésre. A település képviselői már tavaly több helyen érdeklődtek a rendszer működéséről, így például jártak Kecskeméten is, ahol dokumentációt is kaptak. A tervek szerint a kamerák a városon áthaladó forgalmat, továbbá azokat a helyeket figyelnék, ahol már eddig is több garázdaság történt. A rendszert a rendőrőrsre kötnék be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!