Legyen helyi népszavazás - MSZP: Döntsenek az emberek arról, akarnak-e még egy aluljárót

Veszprém - Véleménynyilvánító népszavazás keretében kérdezzék meg a veszprémieket arról, szabad-e 122 millió forint városi forrásból a Budapest úti körforgalommal együtt aluljárót is építeni.

Varga Domokos Péter

Ezt Hartmann Ferenc, az önkormányzat szocialista frakciójának elnöke mondta el csütörtökön, sajtótájékoztatón. Ismét hangsúlyozta, a létesítendő új körforgalommal ők egyetértenek, de a vele együtt megépítendő aluljáróval nem. 

Fölöslegesnek tartjuk - fogalmazott, hogy a Pap-gödör mellett most épüljön még egy Debreczenyi-árok is, iszonyatos költséggel. 

Majd arról szólt, baj van a veszprémi demokráciával, mert a városfejlesztési bizottság ülésén törvénysértő módon kérték rajta számon, miért tette szóvá saját, a bizottság döntésétől eltérő véleményét. 

Ugyancsak törvénysértő ezt zárt ülésen megtenni - állította. Hozzátette, más vonatkozásban is baj van a veszprémi demokráciával, magánszemélyek a Budapest úti körforgalommal kapcsolatban több alkalommal írtak levelet a polgármester úrnak, ám ő ezt válaszra sem méltatta. 

A civilek egyedül a városüzemeltetési iroda vezetőjétől kaptak pár soros értesítést arról, hogy köszönik az észrevételeiket. 

Most azt mondják, meghallgatják a civileket, de valójában már minden eldőlt - ezt Katanics Sándor MSZP-s képviselő tette szóvá. 

Az aluljáró előtt három civil  Bontó József, Csabai Tamás és Ajkai Gyula  fejtette ki aggályait a belváros átalakítási tervei miatt, ezt Debreczenyi János polgármesternek címezve, nyílt levélben össze is foglalták. Szerintük a Kossuth utca felé amfiteátrumszerűen kimélyített árok szélcsatornaként működik majd, valamint sajnálják a jelenleg ott lévő fák kiirtását.
 
Kérdésünkre Csabai Tamás közölte, az önkormányzati döntések ellenére nem lefutott egyik ügy sem, hiszen a belváros átalakítási terve még csak most áll a második pályázati forduló előtt, a Budapest úti körfogalom anyagi fedezetének előteremtéséhez pedig csak pár hete adták be a pályázatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!