Veszélyben a betegellátás? Tiltakozó orvosok

A januári OEP-utalásokban érzékelhetően kevesebb pénzt kaptak a háziorvosok a decemberi hónaphoz képest. Tiltakozásul néhány háziorvos kikapcsolta a mobiltelefonját és nem használja az autóját sem, ez pedig jelentősen gátolja a betegek alapellátását.

Varga Zsuzsa

A kormánydöntésről, illetve a protestálás jogosságáról kérdeztük dr. Balogh Sándort, az Országos Alapellátási Intézet (OALI) főigazgatóját.

- Januárban valóban országszerte minden háziorvos kevesebb pénzt kapott. A finanszírozás még a 2009. évi költségvetésből történt, a tavaly októberi teljesítmény elszámolás alapján. A teljesítménydíj nagyjából kétharmad vagy háromnegyed részét teszi ki a finanszírozásnak. A csökkenés mértéke átlagosan három százalék, összegben körülbelül 20 ezer és 25 ezer forint között mozog. Míg a forintbevételek értéke csökkent, a háziorvosi praxisokban számos, az ellátáshoz szükséges eszköz ára nőtt.

- Megfogalmazott-e az OALI egy állásfoglalást a kormányzati döntéssel kapcsolatban?

- A kormány alá tartozó intézet nem fogalmazhat meg semmit a kormánnyal szemben. A mi dolgunk egyebek között, hogy elsősorban az egészségügyi kormányzat megkeresésére nyilvánítsunk véleményt, de megküldtük javaslatainkat. A finanszírozás csökkentése azonban minden bizonnyal nem szakmai alapon történt, hanem vélhetően a gazdasági válság miatt, a valódi okok tisztázása és korrekciója legkorábban márciusra várható. Idén egyébként a fő számok tekintetében a háziorvosi kassza rendelkezésére álló összeg nagyjából megfelel a tavalyinak, illetve kicsit, mintegy 300 millióval több, tehát nem csökkent, de nem is nőtt.

- Jogszerű-e annak az egyelőre mintegy tucatnyi háziorvosnak a válaszlépése, akik praxisuk takarékosabb működtetése érdekében kikapcsolták a mobiltelefonjukat, illetve a házi betegellátásban nem veszik igénybe a gépkocsijukat?

- Nyilvánvaló, hogy voltak elkeseredett kollégák, akik első felindulásukban ezt nyilatkozták a sajtónak. Ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Nem lehet előre tudni, hogy a csökkentés megrendíti-e, s ha igen, milyen mértékben a praxisok működését, mint ahogy azt sem, hogy egy alkalomra, vagy hosszabb távra vonatkozik-e?

A mostani csökkenés a hosszú évek folyamán bekövetkezett bevételi és kiadási aránytalanságok következtében kialakult deficit következménye. A mindennapi költségek emelkedése természetesen a háziorvosi vállalkozásokat is érinti. A vállalkozói tevékenységi forma a háziorvosok és a magyar egészségügy számára is a 90-es években sikertörténetnek indult, viszont magában hordozta a problémákat is. A vállalkozói működtetés egyszerre jelent a háziorvosnak egy biztos árbevételt, ugyanakkor egyfajta kiszolgáltatottságot is az általa nem befolyásolható költségnövekedéssel szemben. Épp ezért a 90 százalékban egyszemélyes mikrovállalkozásként működő háziorvosi praxisok rendkívül sérülékenyek. Az ön által említett mobiltelefon korunk egyik lehetősége, és a gépkocsi sem luxuscikk többé, viszont nem tartoznak a praxisok minimum felszerelései közé. A háziorvosnak egyiket sem kötelező használnia a betegellátásban, tehát szíve joga, hogy megkönnyíti-e ezekkel a munkáját. Ugyanakkor a gépkocsi és a telefon használaton kívül is költségtényező.

- Az egészségügyi tárca ígérete szerint az orvosoktól januárban elvont összesen mintegy 1,7 milliárd forintot az év második felében visszajuttatják a minőségi munkát végző körzetekhez. Milyen kritériumok alapján döntenek a praxisok között?

- Azt nem lehet előre tudni, hogy az idén mi lesz. Mint mondtam, a januári elvonás a tavalyi büdzséből eredeztethető. Székely Tamás egészségügyi miniszter 2009 tavaszán kezdeményezte a minőségalapú finanszírozás bevezetését. Az Országos Egészségpénztár begyűjtötte és elemezte az adatokat, az úgynevezett standardok kijelölése már megtörtént. Ezeket a napokban értékelik, aminek alapján megvalósulhat a minőségalapú finanszírozás. Ez akkor lenne igazán üdvös, ha többletforrás állna rendelkezésre, és nem a meglévő pénzek terhére, illetve visszaosztásával lehetne megoldani. A szakmai kérdéseket azonban a gazdasági teljesítőképesség sok esetben felülírja. Az OALI feladata, hogy segítse a döntéshozókat a szakmai adatokkal alátámasztott megoldások megfogalmazásában, az optimálisabb finanszírozás érdekében. Ezeket ez esetben is eljuttattuk az illetékeseknek, és látunk módot arra, hogy a 2008-ban, a vizitdíj állami visszapótlásakor adott javaslataink elfogadásához hasonlóan most is kedvező megoldás születik. 

*

A héten szakértői szinten egyeztetnek a háziorvosokat érintő finanszírozási elvonásokról, ugyanis a szaktárca a KSH által közölt adatokra támaszkodva nem a valós átlagbér szerint állapította meg a praxisok támogatását  adott tájékoztatást Székely Tamás egészségügyi miniszter és Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének csütörtöki egyeztetéséről a távirati iroda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!