Álomvilág a színpadon

Csereszabatos előadásokat kell létrehozni, fogalmaztak az elmúlt évben a Petőfi Színház vezetői. Így lehet takarékoskodni - nincsenek kiállítási költségek, díszlet, jelmez -, plusz a nézők megismerhetik egy másik színház társulatát, produkcióját. Mindenki jól jár: fenntartó, színházvezetés, közönség. A veszprémi színház Kálmán Imre nagyoperettjét, a Csárdáskirálynőt illesztette  műsortervébe, évad végi szórakozásként, a győriek cserébe a veszprémiek Indul a bakterház című vígjátékát kapták.

Ez nem lehet az az előadás, amiről a kritikák írtak, mondták a bennfentesek a nézőtérről kifelé menet, akik a kritikákból jó előre, alaposan felkészültek. A győriek produkcióját sokan bírálták, kifogásolták, lehúzták - mi itt, Veszprémben, bérletes előadásban mintha egy egészen más bemutatót láttunk volna. Azok a nézők, akik végigénekelték, -nevették, -tapsolták a darabot és én - aki bár nem vagyok a műfaj híve - szintén a pozitív véleményezők közé tartozom.

Mert Nagy Viktor rendező derűs, szórakoztató, élvezetes előadást készített, ahol nem volt egyetlen üres perc sem, mindennek helye és szerepe volt. Vannak ugyan kérdések, például mit keresnek a nyitó képben a nemzetiszínű nyelű kaszák, kit kaszálnak és minek, tényleg ennyire humoros-e, néha már kabaréba illő Kálmán Imre operettje, de ezek a problémák eltörpülnek ahhoz képest, hogy a közönség nem akar mást, mint szórakozni, felejteni, és ezt ettől az előadástól meg is kapja.

Mert mi kell egy operetthez? Szép kiállítású díszletek (Horesnyi Balázs), elegáns, előkelő jelmezek (Rátkai Erzsébet munkája) és fülbemászó melódiák, ami a Csárdáskirálynő esetében adott: Kálmán Imre legnépszerűbb operettje, nem véletlenül játsszák folyamatosan a színházak az 1915-ös premier óta.

A történet egy reménytelennek látszó szerelemről szól. Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeumcsillagért, de arisztokrata családja ellenzi a rangon aluli kapcsolatot. A szülők mindent elkövetnek, hogy fiukat visszacsalják Bécsbe, és ott a neki megfelelő leányt, Stázi komteszt válassza párjául, ezért Szilviának párizsi szerződést intéznek. A szerelmesek végül egymásra találnak, ebben segítségükre van Bóni gróf, Miska, az orfeum főpincére és Feri bácsi, Bóni orfeumi barátja. Ebben az előadásban minden adott a varázslathoz, az ámulathoz  vagy csak régen volt Veszprémben operett...(?)

A színpad kicsi, nagyságrendekkel kisebb, mint Győrben, ezért a díszletnek csak egy része fért el, az orfeumi lányok közül csak négyen ropják Bónival (ha többen lennének, látványosabb  lenne...), de  vannak jelenetek, amikor közel negyvenen állnak a színpadon. Meg kell elégednünk a lehetőségeinkkel, azzal, amink van, és itt ez a maximum.

A szerepek egy részét lekettőzték. Azon az előadáson, melyet én láttam, Cecíliát Pápai Erika, Edvint Nagy Balázs, Szilviát Lázin Beatrix, Bónit Vida Péter, Miskát Szerednyey Béla játszotta. (A másik szereposztásban Miskaként a kezdetektől Kőrösi Csaba alakít nagyot, Cecília szerepét  pedig Csarnóy Zsuzsanna játssza). Pápai Erika elegáns nagyasszony, ahogyan vonul uszályában és remekül énekel, Nagy Balázs jóképű, vonzó vőlegény, de kevésbé erőteljes jelenség. Lázin Beatrix meggyőző sanzonettként, az orfeum csillagaként.

Azt ugyan nehéz megállapítani, Szilvia vagy Cecília az idősebb, kié is a főszerep, ki az igazi Csárdáskirálynő, pedig a darab szerint kellene különbségnek lenni kettejük között. Szerednyey Béla a tőle megszokott és elvárt színvonalat hozza, derűs perceket szerezve a nézőknek, az igazi élményt azonban a Bónit játszó Vida Péter nyújtja. Időnként ugyan nem tudtam eldönteni, ez a szerep tényleg ennyire mókás vagy rendezői-színészi elképzelés ez a vicces, ugribugri, szeretnivaló grófocska, de hogy az előadás erőssége, ehhez kétség sem fér. Ki kell még emelni a Stázit játszó Mózes Anitát, üde színfolt, csakúgy, mint a főherceg, Bede Fazekas Csaba.

Merésznek tűnhet háromfelvonásos előadást három és fél órában játszani, de a nézők nem néznek az óráikra: élvezik a történetet, elandalodnak az Emlékszel még és az Egy a szívem, egy a párom című nagy sikerű slágereken, a végén pedig a Hajmási Péterre mulatnak a színészekkel. Kell ennél több? Semmi. Ez a legtöbb, mi adható.

Operettrajongók szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne  színházban, koncerten, filmen Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája. Kálmán Imre halhatatlan, ahogyan a Csárdáskirálynő is az - számtalan felfogásban állították már színpadra.