Békés együttélés a mozgóárusokkal

A legnagyobb talán az, hogy gyakorlatilag házhoz érkezik számos termék, amit amúgy egy kis közösségnek helyben nem éri meg árusítani.

Mint mindennek, ennek az áldásos tevékenységnek is vannak hátulütői, gondolok arra - mint sokan mások -

hogy legtöbb esetben zajjal járnak. Lassan nincs olyan nap, óra, hogy valaki ne adná tudtunkra, portékák sokasága érkezett településünkre! Szerintem a többségnek nem is ez a fő problémája, hanem az, hogy olyanok is kénytelenek tudomást szerezni róla, akik nem kívánnak élni a vásárlás lehetőségével.

Nincs annál kellemetlenebb, mikor az ember pihenne, szabadidejét töltené szeretteivel, olvasna, beszélgetne, ebédelne, stb. és az egyre hangosabban hallatszó szignál, hangkürt, hangosbemondó vagy csak kiabálás jelzi a mozgóárus érkezését. A legális (engedéllyel árusítók) kereskedők jellemzően valamilyen egyedi dallammal, az illegálisok legtöbbször dudaszóval és/vagy kiabálással hívják fel magukra a figyelmet.

Más országokban is divat ez a fajta kereskedelem. Diákéveim alatt néhány hónapot Svájcban tölthettem egy családi gazdaságban. Ott is jött a kenyeres, meg kellett rendelni a szükséges árut. A pék házhoz hozta - csingilingi nélkül - ha kellett, minden nap, ugyanabban az időpontban. Szükség esetén ki lehetett egészíteni a rendelt mennyiséget.

Máltán a párommal a következőt tapasztaltuk: egy-egy forgalmasabb helyen a termelő reggelente megjelent a kisteherautójával, és késő délutánig friss zöldséget, gyümölcsöt kínált az autóból. Este összepakolt és hazament - szignál nélkül. Nálunk is van hasonló példa! Számos helyen rendszeresen jár a szódás, cseréli a ballonokat, palackokat - (nálunk) dudaszó nélkül.

Úgy gondolom - és ez a személyes véleményem - hogy olyan kereskedést kellene folytatni, ami mellett megvalósítható a békés együttélés lehetősége.

A településen áthaladó és több helyen megálló autóbusz sem kürtöli végig a falut-várost, hogy fel lehet szállni, hanem közzétett menetrend szerint érkezik-indul és viszi-hozza az utasait.

Ha a kereskedők hasonló elven, fegyelmezetten(!), meghatározott időben és helyen kínálnák/kínálhatnák portékáikat, mindenki tudná, mikor, hol, és mit vásárolhat kedvére. Ez csak akkor válhat valóra, ha a társadalmi igények is ezt kívánják, és a jegyző ennek alapján adná/adhatná ki az engedélyt.

Hiszem, hogy egyszer a lakosság aktív közreműködésével ez valóra válik, és egyaránt jól jár a kereskedő, a vásárló és a pihenni vágyó.

Varga Péter