Többet járőröznek - Térfigyelőkkel lehetne javítani a helyzeten

Várpalota - A városban elkövetett összes bűncselekmény kilenc százalékát követik el a tési-dombi területen, vagyis tavaly 75 esetben indítottak nyomozást ott történt bűneset miatt.

zaol.hu

Dr. Csányi Zoltán alezredes, Várpalota rendőrkapitánya elmondta, hogy a Tési-domb a városrészek közül bűnügyileg a második legfertőzöttebb, azonban ez a tény önmagában nem sokat árul el.

Leginkább vagyon elleni bűncselekményeket követnek el a tizenegy utcát magában foglaló, csaknem 2500 lelkes városrészben. Előfordulnak lakás-, illetve garázsfeltörések, utóbbiak főleg az úgynevezett garázssoron - ismertette az alezredes. Hozzátette, hogy néhány kisebb bolt, üzlet is betörés célpontja volt az elmúlt időszakban.

Az ott élőket nagyon zavarják a krosszmotorosok, ellenük nehéz fellépni rendőrségi eszközökkel - tette hozzá. A településrészen egyébként tavaly több fekvőrendőrt is telepítettek, azért, hogy visszafogják a száguldozókat.

A közbiztonság javítása érdekében a rendőrök több alkalommal járőröztek együtt a helyi polgárőrökkel, sőt a tési körzeti megbízottak is úgy tervezik a járőrútvonalakat, hogy értintsék a területet.

Az alezredes elmondta, hogy térfigyelő kamerarendszer kiépítésével jelentősen lehetne javítani a településrész közbiztonságán, és erre vannak is kezdeményezések.  A belvárosi rehabilitáció keretén pályáztunk térfigyelők kiépítésére, pozitív elbírálás esetén még idén megvalósulhatna a projekt. Csányi Zoltán rendőrkapiátny szólt arról is, hogy most vizsgálják felül a járőrök útvonalait, amennyiben szükséges, úgy sűrűbben rendelik majd a Tési-dombra a járőröket.

 

Tavaly 975 ismertté vált bűncselekményt regisztráltak Várpalotán, ez jelentős csökkenés 2008-hoz képest.  Csökkent a személy elleni bűncselekmények száma is. A nyomozáseredményesség 60,7 százalékos volt, ez a megyében a második, az országban a 22. legjobb eredmény. Kevesebb halálos és súlyos kimenetelű baleset történt, míg a könnyű sérüléseseké stagnált. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!