Füred imázsa a legjobb

Balatonfüred - Az ország tízezer főnél nagyobb településeinek versenyében, a kisvárosok között meggyőző fölénnyel Füred imázsa bizonyult a legjobbnak.

Martinovics Tibor

Az immár harmadszor elnyert díjat az indoklás szerint a város tudatos stratégiájának, az adottságok kihasználásának, a kulturális fejlesztéseknek, illetve az egyediségének köszönheti.

- A Balaton-parti város 2009-ben is bebizonyította, remekül él kiváló adottságaival, határozott stratégia mentén folyamatosan építi imázsát a nyilvánosságban. A város rendezvényeivel és kommunikációjával a Balaton kulturális fővárosa képet erősíti. A stratégiai célcsoport is egyértelmű: a magasabban képzett, kultúrafogyasztó, idősebb réteg, amelynek van pénze és kedve  költeni a színvonalas programokra - hangzott el a fővárosban rendezett díjátadó ünnepségen a közelmúltban.

A legjobban kommunikáló, magáról a legjobb imázst kialakító városok toplistáját immár három éve az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő állítja össze. Magyarország legnagyobb médiafigyelőjének adatai, valamint a településmarketingben járatos szakemberek kutatásai alapján egy összetett módszertan alkalmazásával dolgoztak. A kutatásban a 2008. november 1. és 2009. október 31. közötti időszak sajtómegjelenéseit értékelték, figyelembe vették, hogy az adott város milyen témákkal volt jelen a médiában, vizsgálták a település kezdeményező képességét és értékelték a honlapját. Balatonfüred, megelőzve hazánk összes tízezer főnél nagyobb lélekszámú kisvárosát, meggyőző fölénnyel végzett az élen, sőt a megyeszékhelyeket, illetve a nagyvárosokat magában foglaló összesített versenyben is bekerült az első tizenöt magyar település közé.

- Úgy tűnik, jó irányba indultunk el a kulturális alapú városfejlesztéssel. Tavaly a kiemelt uniós program keretében három meghatározó kulturális intézményt hoztunk létre, illetve újítottunk fel, a Vaszary-villát, a Jókai-emlékházat és a városi múzeumot, ez nagyon fontos lépés volt. Úgy gondolom, a Debrecennel kötött stratégiai együttműködési megállapodásunk is jó hatással volt a város imázsára - vélekedett a díjkiosztón Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: jövőre a magyar EU-elnökség ideje alatt Füred miniszteri tanácsülések helyszíne lesz, ezzel valószínűleg újabb lehetőséget kap a város arra, hogy továbbra is az érdeklődés középpontjában legyen.

- Nagy verseny van a hasonló turisztikai adottságú városok és régiók között, a településeknek egyre nehezebb a hírdömpingben magukra irányítani a figyelmet. Füred tudatosan építette fel a városimázsát. Adottságait jól használva sikerült egyedivé válnia. Saját rendezvényekkel, ötletekkel állt elő, olyan programokat szervezett, amelyek eredetiségükkel kivívták a figyelmet - összegzett Bognár Ákos, a felmérést végző cég igazgatója.

A megyeszékhelyek közül Debrecen lett az első, megelőzve Szegedet és Miskolcot. Veszprém 17. lett a rangsorban, ráadásul a felmérés szerint Pécs mögött a legtöbb negatív hír is a városhoz kapcsolódik - állapította meg a híreket mennyiségi és minőségi szempontok szerint pontozó felmérés. A nagyvárosok között Gödöllő, Szentendre, Keszthely a sorrend. Várpalota 16., Pápa 17., míg Ajka  33. a sorban. A kisvárosok versenyében Tapolca a 16.

Budapesten a Parlament Caféban rendezett díjátadón Kósa Lajos, Debrecen, Gémesi György, Gödöllő és dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere átvette a Várhelyi György képzőművész által tervezett jelképes városkulcsot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!