A devecseri jósnő az előttünk álló évről

A közismert devecseri jósnő, Bognár Anikó szerint a jövő esztendő a megtisztulás éve lesz. Anikó úgy fogalmazott lapunknak, hogy a 2012-es világvége elmarad, viszont az előttünk álló időszakban az emberek megtalálják a helyüket.

Tóth B. Zsuzsa

A vörösiszap-katasztrófáról meglepő dolgokat mondott a sorselemző. Állítja, hogy az már várható volt. Az egy évvel ezelőtti jósláskor ugyan csak azt látta, hogy sok katasztrófát kell elviselni, konkrétumot nem tudott. A katasztrófa előtt öt héttel érezte csak, hogy valami nagy víz önti el a környéket. A színét nem látta, ezért a Torna-patakra gyanakodott. Természetesen megfordult a fejében a figyelmeztetés, de úgy gondolta, hogy senki nem hinne neki. Érdekes volt azonban még számára is, hogy mindkét fia rosszat, valami összevisszaságot álmodott a katasztrófát megelőző éjszakán. Konkrét dolgot azonban nem tudtak felidézni az álomból.

-  Vasárnap nagy nyugalom volt a városban, hétfőn viszont mindenki feszült volt. Néhány óra múlva kiderült, hogy miért. Most, hogy túl vagyunk mindezen, azt látom, hogy a például légúti problémákra panaszkodók nem betegek. Pszichés a problémájuk, szeretethiányban szenvednek, fel akarják hívni magukra a figyelmet. A por továbbra is szennyezi a levegőt, de a fák nem pusztulnak el. Nem is kellene kivágni azokat, sokat segíthetne a lombjuk a levegő tiszításában. Maga a katasztrófa ténye egyébként sok embernek segített, hogy tisztán lásson. Eldöntse végre, hogy itt marad, vagy elköltözik. Amellett így már nincs akadálya, hogy felépüljön a régóta várt gumiüzem, korszerűbb legyen a nyolcas főút  mondja Anikó, aki húsz éve még teherautó sofőrként maga is sokszor elhaladt a tározók közvetlen közelében.

Azt mondja, azokból gyakran szivárgott a folyadék, látta a repedéseket. Mégsem hitte, hogy egyszer a rengeteg anyag kitörhet. Szerinte a talajt huminsavas készítményekkel kellene gyógyítani, az leköti a nehézfémeket. Ami pedig a kárpótlást illeti, úgy véli, amíg irigyek az emberek, addig nem lesznek elégedettek.
A lapok azt mutatják, hogy sok viaskodás vár ránk, nehéznek indul az év. A férfi vállalkozók nagy lendületet vesznek, az egyedül levő nők pedig vagy behódolnak ezekbe, vagy alkalmazottként dolgoznak. A pénz fog motiválni mindenkit, sok induló vállalkozás nyereséges lesz eleinte, majd egymás kiszorítása lesz inkább a jellemző. Azonban akik a fennmaradásért dolgoznak, azoknak az sikerülni is fog. Az embereknek magukon kell segíteniük, nem szabad a segélyekre várniuk. 
 


Ami a politikát illeti, az ország vezetése jó úton halad, de a külföldieket magunkra haragítjuk. Sokan szeretnének itt befektetni, azonban az ország vezetése rájön, hogy e helyett inkább szerződéseket kell kötni. A külföldi befektetések nem valósulnak meg, mégis pénz áll a házhoz, azaz az országhoz. Lesznek sztrájkok is, de azok nem hoznak eredményt. A kisemberek fenn tudnak maradni, a magyar leleményesség sokukon segít. A nagyban gondolkodók jelentős rásze lemarad, depressziós lesz, emésztőrendszeri problémákkal küzdenek, többen fiatalon halnak meg. Sok diák abbahagyja a tanulást, vagy azért, mert nem lesz rá pénze, vagy pedig hogy pénzt keressen. Fontos lenne ezért, hogy a tanulás ne legyen pénzfüggő. A párkapcsolatok terén sokan, főleg a fiatalok a másikra hárítják a felelősséget probléma esetén. Jellemző lesz, hogy felelőtlen kapcsolatok alakulnak ki.

Egyre többen fontolgatják az ország elhagyását és sokan el is mennek. Másoknak pedig el kell dönteniük, hogy a pénz megélhetésre, vagy harácsolásra kell  rakosgatja a kártyákat Anikó. Azt mondja később, hogy a jövő év sem lesz mentes a katasztrófáktól. Áradásokra, bányomlásokra, földcsuszamlásokra számíthatunk. A Balatonhoz közeli házak károsodhatnak, főleg a túlsó parton. Ott megelőzésként lépéseket is kell tenni.

A nyúl éve lesz a következő, a pénz és a házasság kitartással párosulva sikert hozhat. Az év második fele pedig már érezhető gazdasági fellendüléssel kecsegtet. Jövőre kristály és szivárvány gyerekek születnek, ők azok, akiknek jók a megérzéseik. Kapcsolatot ápolnak a szellemvilággal, társalognak a halottakkal, angyalokkal. Taníthatják a szüleiket, rávilágíthatnak azok hibáira. Ragaszkodnak a természethez, az állatokhoz, és ha szüleik nem változnak pozitív irányba, megbetegítik magukat, hogy hiányukkal büntessék őket. Sok, látszólag értehetetlen vetélésre, meddőségre kell számítani. 

Mivel nem vigyázunk vizeinkre, azok elfertőződhetnek és megbetegíthetnek bennünket, de ez nem függ össze a katasztrófával. A baktériumok károsítják a beleket, a májat, miközben az élelmiszerek nem tartalmaznak elég vitamint. Erősítenünk kell tehát az immunrendszerünket. Családtagjainkra is jobban kell figyelnünk. Fontos, hogy fejlesszék magukat az emberek, tisztítsák a testüket energetikailag is. Például tíz liter vízbe tíz deka tengeri sót keverjenek, abban fürödjenek.

Higgyenek önmagukban, az univerzumból érkező energiában. Ha valami nem sikerül, az annak a jele, hogy nem az lesz az útjuk. Számíthatunk az influenzákból való hosszabb ideig tartó gyógyulásra, ezért az immunrendszerünket C vitaminnal és cinkkel kellene erősítenünk. Télen ne együnk friss csírát, csak szárítottat, vagy tabletta formában vegyük be. Fogyasszunk sok déli és aszalt gyümölcsöt, gyökérzöldséget, babot, kukoricát, lencsét, savanyú káposztát.

A daganatos betegségekkel küzdők a C vitaminból háromezer milligrammot vegyenek be és igyanak sok energetizált vizet. Részesítsék előnyben az almát, céklát, sárgarépát, ezekből egyenek naponta nyersen, főve, préselve, bárhogy. Hasznos, ha az egészségesek is megteszik, hogy reggel a nyelvükről fém kanállal lekaparják a lepedéket, aztán tökmag vagy olíva olajjal kiöblítik a szájukat, azt kiköpik. Aztán kávéskanálnyit fogyasszanak az olajak valamelyikéből  tanácsolja Anikó, aki egyébként masszőr és bioenergetikus is egyben. 

 

 

Az energetizált víz készítésének módja: egy üvegkancsónyi csapvizet keverjenek meg fakanállal 49-szer balra, majd ennyiszer jobbra és éjszakára tegyék a belső ablakpárkányra. Másnap délelőtt tíz órától fogyasszák, de az alját aztán öntsék ki. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!