Nyitnak a strandok a Balatonon - Mi kell a vendégnek?

Megyei körkép - A Balaton Veszprém megyei partszakaszán a strandok többsége felkészült a május 15-ei hagyományos nyitásra. Néhány helyen több tíz milliós fejlesztést valósítottak meg, a szükséges felújításokat mindenhol elvégezték. Amennyiben az időjárás is megengedi, minden adott lesz az egyre magasabb komfortigényeknek is megfelelő strandolásra.

Győrffy Árpád

A tó megyei partszakaszán készített körképünkből kiderül, hogy az idén sokkal kevesebb a nagyszabású fejlesztés a korábbi években megszokottnál. Az elvonások és a hiányzó támogatások mellett ebben szerepet játszik az is, hogy a rendkívüli időjárás miatt az előző szezonban nem sok haszon származott a strandokból.

Az üzemeltetők abban bíznak, hogy az idén másképp lesz. De nem csak várják a sült galambot, illetve a napon barnára sült strandolókat, hanem dolgoznak is azért, hogy minél többen keressék majd fel őket a nyári hónapokban. Révfülöpön önerőből 20 milliót beruházott az önkormányzat, Alsóörsön pedig 25 millió forintot fektettek be.

Keleti kényelem a Balatonnál

Az önkormányzatoktól, üzemeltetőktől kapott válaszok szerint az ilyenkor kötelezőnek mondható javítási, karbantartási, parkosítási munkákat mindenhol el tudják végezni, de igazi fejlesztésekre, újdonságokra a korábbi években megszokottnál sokkal visszafogottabb mértékben számíthatunk a hiányzó források miatt. A kevés kivétel közé tartozik Révfülöp, ahol több mint 20 millió forintot költöttek önerőből a település nyugati végében található Császtai strandra - tudtuk meg Miklós Tamás polgármestertől. A járda és az öntőzőrendszer kiépítése mellett felújították a vizesblokkot, padokat, szemeteseket telepítettek, hatalmas rönkfából játszóteret alakítottak ki több más mellett "kalandvárral", tengerész mászófallal. Akadálymentesítették a bejáratokat, és egy pelenkázót is nyitottak. Az újdonságok között van az a hatalmas felfújt műanyag tömlő - Beach-Blob -, ami vízi katapultként segít majd az adrenalinszint emelésében.

Mintegy 25 millió forintos fejlesztést valósítanak meg saját forrásokból az alsóörsi strandon is, tájékoztatott bennünket Hebling Zsolt polgármester. Ennek legfontosabb eleme egy 320 négyzetméteres gyermeköböl, ami egy kilencméteres torkolaton keresztül kapja a vizet a Balatonból. Az öbölhöz homokozó, pálmafás mediterrán pihenő kapcsolódik. Kellemesebbé teszik a strandolást a csiga és rák alakú, élő fűzfavesszőkből kialakított árnyékolók is. A strandon az idei évtől ingyenesen lehet internetezni is wifi segítségével.  Balatonfűzfőn egy kötött pályás vízisít telepítenek, amit már ebben a szezonban szeretnének üzembe állítani, tudtuk meg Vági Gyula strandgondnoktól. 

A szigligeti strandon új játszótéri eszközöket telepítettek, mondta Balassa Balázs polgármester. A pénztár csak június 10-én nyit, de már március közepétől működtetnek vizesblokkot. A csopaki strandon is a játszóteret bővítik hintákkal, tudtuk meg Kovácsné Bertalan Dórától, a polgármesteri hivatal ügyintézőjétől. A szepezdi önkormányzat is felkészítette a három strandját a szezonra, tájékoztatott bennünket Márton József polgármester. Több más mellett a központi strandon felújították a megrongálódott partfalat, a belső kabinokat, a játszótereket, a gyermekfürdőhelyet, a homokozó fölé árnyékolót készítettek, az ifjúsági strandon elvégezték a felszíni vízrendezést.

Zánkán, a gyermek- és ifjúsági centrum továbbra is nyitottan és ingyenesen működő strandján, illetve a szomszédos kikötőben wifi-hálózatot telepítettek, tűzrakóhelyet alakítottak ki, felújították a sportpályákat és rendbe tették a strandot övező hathektáros parkot, kaptuk a választ Bogó Ágnes ügyvezetőtől. A közeli Örvényesen az önkormányzati tulajdonban lévő, de vállalkozó által üzemeltetett Vadkacsa strandon fejlesztésre nem került sor. De jó hír, hogy ez a strand is ingyenesen működik továbbra is, tudtuk meg Huszár Zoltán polgármestertől.

Balatonfüreden a Kisfaludy strandon széles lidót alakítottak ki, és a korábban tervezett, de még hiányzó üzleteket is megépítették a tél folyamán - tájékoztatott bennünket Szeles Ákos, a Probio Zrt. létesítménygazdálkodási és ügyfélkapcsolati vezetője. Az Esterházy strandon is megnagyobbították a tavaly épített lidót, bővítették a díszburkolatú járófelületeket, csobogókutat építettek, virágosítottak. Az idei szezonban már a badacsonyi és a badacsonytomaji strandon is lehet ingyenesen internetezni wifi segítségével, és továbbra is ingyenesen lehet használni az értékmegőrző szekrényeket is, tudtuk meg Rakics Annától, a Badacsonytomaj VN Kft. üzemeltetési vezetőjétől.

Balatonalmádiban a Wesselényi strand szolgáltatásait kerékpárkölcsönzővel bővítik, tájékoztatott bennünket Viktor Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal idegenforgalmi referense. Ugyanitt a Budatavai strandon rendbe hozták a jégzajlás miatt megrongálódott partfalat, felújították a járda egy szakaszát és a zuhanyzó környékét, a vízbe vezető lépcsőket, padokat helyeztek ki, pelenkázószobát nyitnak, kerékpártárolókat alakítottak ki - mondta Dér András strandgondnok.

A szezon igazi újdonsága itt az lesz, hogy a strandolókat viharjelző zászlóval figyelmeztetik a közeledő rossz időre. S hogy mindenki észrevegye a jelzést, a sárga vagy vörös zászló felhúzásakor figyelmeztető rakéta fellövésével is hírt adnak a veszélyről.

Nem drágult mindenütt a belépő

A balatoni strandok többségénél már meghatározták az idei árakat, de vannak olyanok is, mint például a füredi Esterházy és Kisfaludy, ahol a tavalyi belépőkkel kezdik a szezont, és majd a főszezon előtt döntenek.

A Balaton Veszprém megyei partszakaszán az idei nyáron a jellemzőnek tekinthető felnőtt belépődíjak 450-550 forint között alakulnak. Nem emeltek árat Csopakon - igaz, ott jelenleg is 600 forintot kérnek a belépésért -, változatlan maradt a díj Badacsonyban (500) és Balatonfűzfőn (450).

A legnagyobb, huszonöt százalékos emelést Szigligetről jelezték, ahol ezzel most 500 forint lett a strandbelépő ára.

Tízszázalékos emeléssel az almádi Wesselényi strandon és Alsóörsön 550, Akaliban 450 forintos díj alakult ki, Szepezden ötszázalékos növeléssel 440 forintban húzták meg a szintet.

Balatoni viszonylatban az ezerforintos főszezoni belépődíjjal továbbra is a legdrágább  a siófoki nagy strand a déli parton, és 990 forintos díjjal a keszthelyi városi strand az északi parton. A harmadik helyen az indulásnál 810 forintos belépőt szedő füredi Esterházy strand áll.

 

Etetni kell a juhot, hogy nyírni lehessen, figyelmeztette Mária Terézia egykor a földesurakat. Az intés mögött nyilván nem valamilyen humanitárius megfontoltság, hanem hideg gazdasági racionalitás állhatott. A királynő tudta, hogy a megfelelő körülmények között végzett munka jobban meghozza a hasznát. Erről feledkeztek meg az ország vezetői, amikor néhány éve balatoni településektől is elvették az idegenforgalmi adó kiegészítésének egy részét. A káros döntést a jelenlegi kormány sem korrigálta megfelelően, ezért egyes önkormányzatok több tízmillió forinttól esnek el. Olyankor, amikor egyébként is kevesebb a bevétel, a fokozódó verseny miatt a korábbinál is többet kellene költeni a fejlesztésekre.

Lehetőségként csak a belépődíjak emelése marad. Ami tudnivaló, nem vonzza, hanem inkább elriasztja a vendégeket.

Ezek is érdekelhetik