Sirálypiszkot súrolni a Rabonbánról

Balatonszemes - Bujtor István igaz ember, jó barát és nagy művész volt. Amit a vitorlázásról és a Balatonról tudok, azt neki köszönhetem - mondta Németh Miklós volt kormányfő a veszprémi Petőfi Színház korábbi igazgatója síremlékének avatásán a balatonszemesi temetőben.

Balla Emőke

- Milyen emlékeket őriz Bujtor Istvánról?

- Általa ismerkedtem meg a vitorlássporttal a '80-as évek elején, de korábbról is ismertük egymást. Ő már végzett, mikor én 1966-ban a közgazdaság-tudományi egyetemen kezdtem, de mint akkori kosárlabdás, visszajárt a tornaterembe, beszállt futballozni vagy kosarazni. Itt ismerkedtünk össze, a következő években pedig mély barátság szövődött köztünk. Ma is hálás vagyok azért, hogy meggyőzött arról, szálljak a hajójára; amit a vitorlázásról, a Balatonról tudok, azt neki köszönhetem. Türelemmel magyarázott, tanított. Összeszokott csapatunk lett, négyen vittük szeretett hajóját, a Rabonbánt, ő kapitányként. Engem viccesen előléptetett első tisztnek - pedig egy voltam a három mancsaft közül -, így tisztelt meg, ezzel akarta kifejezni, hogy én más életpályát futottam be, mint a társaim. Minden rajtnál az első tiszt feladata, hogy néhány szóban a csapatszellemet erősítse; amikor kifutottunk, a rajtvonal előtt mindig megálltunk néhány percre, elmondtam az aznapi szentenciát.

- A Bujtor-könyvben az önnel készült interjúban azt olvastam, miniszterelnökként a többiekhez hasonlóan dolgozott, sikálta a hajót.

- Az egyik versenyen kikötöttünk a Keszthelyi-öbölben, másnap reggelre a sirályok telepiszkolták a hajótestet. Piszkos hajóval nem rajtolhattunk el, és miután a másik két mancsaftnak az új vitorlákat kellett előkészítenie, rám maradt a sirálypiszok súrolása. A kikötőben a parton sétáló emberek jót mosolyogtak, de az akció egyúttal valamiféle tiszteletet is kivívott. Így volt helyén, még ma is így csinálnám.

- A vitorlázás és a Balaton szeretetén túl művész társakat, barátokat is kapott Bujtor által?

- Természetesen. Hadd emeljem ki Kern Andrist, akit már korábban ismertem, mert annak idején együtt voltunk a sorozóbizottságon, ő kezdő színészként, én kezdő tanársegédként. A Balatonnál ez a kapcsolat is barátsággá szövődött. De említhetném a Petőfi Színház művészeti tanácsadóját, Eperjes Károlyt vagy Szilágyi Tibort. 

- Bujtor Latinovits után nem szívesen mondott verset, de a barátok között talán kevésbé volt szégyenlős.

- El kellett kapni a hangulatot, általában az éjfél utáni órákban. Megtapasztaltuk, hogy nagy tehetsége volt a versek értelmezéséhez, orgánuma predesztinálta arra, hogy szavaljon. Más volt ő és más Latinovits. Nem tagadta, nyomasztotta, hogy bátyja, a versmondókirály Latinovits Zoltán után nem mondhat verset, nem is akart. Mi, akik több versmondását hallottuk, tudjuk, mekkorát veszített a nagyközönség, hogy csak ez az egy cd-lemeze jelent meg.

- Bujtor István kifelé határozott, erős embernek mutatta magát. Voltak kételyei, kétségei, vívódásai?

- A filmjei forgatókönyveit a hajón velünk "rágta át", kíváncsi volt a reakciókra. Előfordult az is, hogy éppen Monokra, a szülői ház felé tartottam, amikor telefonon felhívott, meséljem el, hogy történt ez vagy az annak idején, az átkos szocializmusban, mert valamilyen történetet be akart illeszteni a filmjébe. Amikor eljutott a döntéshez és tudta, mit akar, már a határozott, rendíthetetlen, konok, kemény arcát mutatta a közönség, a kollégák felé.

- Nyilván a veszprémi színházban is látta a Kakukkfészek című előadást.

- Láttam. Ezután azt mondtam neki, több Kakukkfészek előadást nem nézek, csak akkor, ha egy olyat rendezel, amiben a sok vidéki bemutatóból az általad legjobbnak tartott McMurphyt, főnővért összeteszed egy csapatba. Ez az előadás sajnos már nem valósulhatott meg.

- Aszófőn van nyaralója. Gyakran van itt?

- Ha tehetem, a tavasz kezdetétől késő őszig időm kilencven százalékát itt töltöm.

- És a vitorlázás? Miután meghalt Bujtor kapitány, kinek a hajójára száll?

- Más viszi a Rabonbánt, én pedig tettem egy fogadalmat: a Rabonbánra csak a Bujtor-emlékverseny alkalmából lépek, egyébként kedvemre csatlakozom hol ide, hol oda. Hívnak, felszállok, viszem a családomat. Élvezetből és szeretetből vitorlázom.

- Ha aktuálpolitikáról, az ország jelenlegi helyzetéről kérdezem...

- Nem válaszolok. Erről korábban sem nyilatkoztam, most sem teszem. Ez egy döntés, abbagytam, nem kiabálok be a pálya széléről. Van véleményem, méghozzá markáns, ezt a baráti kör ismeri, de nem beszélek. Semelyik oldal nem keresett meg, nem kérdezett, és ennek én nagyon örülök.

 

Távozott a magyar politikai életből

Németh Miklós közgazdász, politikus, a rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány miniszterelnöke, és az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első kormányfője. 1988. november 24-én alakított kormányt, mely 1990. május 23-áig volt hivatalban. 1991-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnöki székét kínálták fel neki. Az állást elfogadta, aminek érdekében lemondott mandátumáról és távozott a magyar politikai közéletből. Tisztségét egészen 2000. május 2-áig töltötte be, közben 1993-ban a Heriot-Watt University (Edinburgh), 1999-ben pedig a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszdoktora lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!