Ön is szavazhat: ki a legprímább?

Megyei körkép - Idén már szűkebb pátriánkban is négy ember kaphatja meg a megyei Prima Primissima-díjat. A jelöltek közül hármat a kuratórium választ, egyet pedig újdonságként a nagyközönség. Lapunk olvasói is szavazhatnak.

Tremmer Tamás

A Demján Sándor és a Vállalkozók és Foglalkoztatók Országos Szövetsége (VOSZ) által létrehozott Prima Primissima-díjhoz hetedik éve csatlakozott a Veszprém megyei VOSZ-szervezet. A civil kezdeményezésre indult díj rövid időn belül hatalmas rangot vívott ki magának. A Prima Primissima győzteseire tudás, szorgalom, tehetség dolgában példaképként tekinthetünk.

A VOSZ Veszprém megyei Szervezetének elnöksége és Veszprém megyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriuma idén immár hetedszer hirdeti meg 2011-ben a Veszprém megyei Prima-díjat. Fő cél, hogy Veszprém megye kiemelkedő (esetleg országosan kevésbé elismert) művészei, alkotói, tudósai, neves sportolók, közművelődésben kiemelkedő munkát végző szakemberek is a közvélemény elé kerüljenek. A díjátadó ünnepségre november 11-én 18 órakor kerül sor a  hagyományoknak megfelelően a megyeháza dísztermében.

Az idei díjra jelöltek:

A három nyertes személyéről a jelölők véleményére alapozva október 10-én a Veszprém megyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriuma dönt. A díjazottak egy-egy millió forint tiszteletdíjat és Rakk Zsuzsa szobrászművész erre az alkalomra készített kerámiáját vehetik át.

A vállalkozók szervezete idén először lapunk közreműködésével rendezi meg az akciót. A Naplóból megismerhetik e jelölteket, másrészt olvasóink kiválaszthatják a közönségdíjas személyt. A Nap- lóban hétfőtől valamennyi jelölt szakmai életútját ismertetjük, olvasóink pedig egyvalakit közönségdíjra javasolhatnak.

Szavazni SMS-ben és telefonhívással, illetve e szavazólap kivágásával és saját ajánlással is lehet. A szavazás pontos módját a hétfői lapunkban ismertetjük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!