Katicainvázió! Bevackolnak a harlekinek

Megyei körkép – Harlekinkaticák jelentek meg több helyütt a megyében a meleg időben: télire készülődik ez az invazív faj, ami kiszoríthatja a mi hétpettyesünket.

Németh F. Bernadett

A harlekinkatica Amerikából került Európába, s a gond az vele, hogy sokkal erőteljesebb és többet táplálkozik, mint a mi hétpettyesünk, ezért a mi katicánkat kiszoríthatja az élőhelyéről, mondta a Naplónak Vers József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tihanyi tájegység-vezetője.

- A meleg megmozgatta őket, telelőhelyet keresnek, ajtó-ablakrésben, a ház zugaiban, húzódnak be a lakásba, ez a része elég  kellemetlen lehet. A Harlekinkatica amúgy ugyanúgy levéltetvet eszik, mint a hétpettyes, tehát hasznos, de fennáll a veszélye, hogy mivel agresszívebb faj, kipusztítja a hétpettyest.
A harlekinkaticának számos megjelenési formája van, lehet sárga, sötétebb sárga, vagy piros és a pettyei is változatosak. Annak ellenére, hogy a kártevőkkel szemben hasznosnak bizonyult, komoly károkat okozhat a mezőgazdaságnak.


Táplálék híján szívesen fogyaszt gyümölcsöket, különös tekintettel a szőlőre. A bogyókon táplálkozó bogarakat nem lehet mind eltávolítani, és a szőlő feldolgozása során az állat testéből keserű vegyületek (alkaloidok) kerülnek a mustba, jelentősen rontva annak értékét. Utóbbi miatt 2009-ben például kampányt indítottak kiszorítására.


Mint minden behurcolt faj, a harlekinkatica sem illik a magyar faunába. A természetes vagy mesterséges úton bevándorló fajok nem mindig okoznak különösebb problémát, de általában azért nagy veszélyt jelentenek az őshonos ökoszisztémákra.
Természetes ellenségek híján gyorsabban tudnak szaporodni, mint azok a fajok, amelyek már régóta itt élnek. Az őshonos fajok kiszorítása és egy új jövevényfajjal helyettesítése teljességgel kiszámíthatatlan és nagyon veszélyes a biológiai rendszerek működése szempontjából.

Hasonló a helyzet a harlekinkaticával is. Ez a jövevényfaj, amely emberi hatásra terjedt el, immár Európa legtöbb országában veszélyezteti az ott őshonos katicapopulációk fennmaradását.

A harlekinkatica nagyon gyorsan szaporodik, természetes ellensége hazánkban nincsen. Gyorsan és jól alkalmazkodott hazánk éghajlatához. Az őshonos katicafajokkal nemcsak verseng a táplálékért, hanem előszeretettel meg is eszi azok petéit, lárváit. Nagy testmérete miatt kiváltképp veszélyes vetélytárs. Sokkal ellenállóbb minden vegyszeres kezeléssel, biológiai védekezéssel szemben, mint a magyarországi fajok.


A harlekinkatica a háztartásokban is bosszúságot okoz: a hétvégén megyénkben is tömegesen próbált bejutni a lakásokba. A legjobb módszer ellenük, ha porszívóval leszívatjuk őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!