Vadon születik - Erdőrezervátumot létesítenek Zánkán

Zánka - Kijelölték a határait szerdán annak az erdőrezervátumnak, mely egyedülálló módon az országban magánterületen létesült.

Németh F. Bernadett

A 156 fős Hercegerdő tulajdonosi közössége a WWF Magyarországgal közösen valósítja meg a projektet. A magántulajdonosi közösség szálalógazdálkodást végeztet azt erdeiben, tudtuk meg Siffer Sándor erdésztől, aki Szabó Péter erdőgazdálkodó mellett a szakmai vezető. A közösség tehát természetközeli módon kezelteti a tulajdonában lévő területeket.

A Hercegerdő erdeiben hektáronként tíz köbméter álló és fekvő holtfát hagynak, hiszen jól tudják, hogy az erdei életközösségek egyharmada ezekhez kötődik. Szükségük volt azonban egy olyan területre, ami teljesen érintetlen, hogy közelről figyelemmel kísérhessék lássák az erdőben zajló folyamatokat.  

Volt is egy alkalmas területük: 8,4 hektáron már húsz éve nem avatkoztak bele a természetes folyamatokba. Ezt a területet jelölték ki szerdán rezervátumnak.
A WWF Magyarországgal két éve tartanak fenn szakmai kapcsolatot az erdőgazdálkodók, kézenfekvő volt, hogy a zánkai erdőrezervátumot is közösen hozzák létre. A kijelölt határok mentén ösvényt alakítanak ki: ezen közlekedve leshetnek be az érdeklődők az erdőrezervátumba. Oda belépni természetesen tilos.

Séta közben szakember magyarázza el, mire figyeljenek, mi-miért történik a területen. Magyarországon rendkívül kevés olyan erdőterület található, amelyben nem folyik erdőgazdálkodás. Sok növény és állat, vagy éppen gombafaj ugyanakkor csak a háborítatlan erdőkben tud tartósan fennmaradni. Énekesmadarak, denevérek, ritka erdei növények, különleges gombák kötődnek a holt fához, és az őserdők más, fontos elemeihez.
 
A WWF Magyarország, az erdészek és a zánkai Bozzay Pál általános iskolai diákjai szerdén együtt festették meg azokat a fákat, amik az első magánterületen kialakított erdőrezervátum határait jelölik. A diákok a kirándulás során sok új információval gazdagodtak a természetről, az erdőről és annak lakóiról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!