2011.12.04. 12:48
Boldogságbomba és jógagyár
Veszprém - Boldogságbombának tűnnek a képei. Első pillantásra színes gyerekrajzok világát idézik, sok kis emberjelmezbe bújt állattal és más furcsa bájos figurával. Ám ha jobban megnézzük, láthatjuk, milyen parányi, a nagy áramlatokkal sodródó lények vagyunk a végtelen univerzumban. Navratil Judit, Veszprémhez és Szombathelyhez kötődő, Budapesten élő festőnő munkáiban a színek mellett fontos szerepet játszik a humor és a filozófia.
Néhány mű címe a Csikász Galériában szombaton megnyílt kiállításról: „Jógagyár. Háború és béke. Nyálgyártelep. Gyári munkás. Jó dolgok. Menza. Miahányás. Szexuális élet. Munkaerő utánpótlás. Poszt apokaliptikus alapkészlet.” Vicces, de nem is annyira. Mint az élet maga. Mindenesetre szórakoztató. A megnyitón tapasztalt érdeklődésből is nyilvánvaló, komoly sikerre számíthat a kiállítás, már csak azért is, mert nagyon erősen közvetíti a mai huszon-harminc éveseknek az érzelmi állapotát, akik úgy tiltakoznak a zűrzavaros világ ellen, hogy nem akarnak felnőni, számítógépük tele van játékprogramokkal, kikapcsolódásként rajzfilmet néznek és a Louvre helyett inkább Disneylandbe járnak. Tigrisbajszon túl című veszprémi kiállításának megnyitóján Navratil Judit festőnővel beszélgettünk.
- Boldog ember vagy?
- Én azt hiszem, hogy nagyon boldog vagyok. Mondhatnám, hogy ilyennek születtem, alkatilag ilyen vagyok, de lehet ezen egy kicsit dolgozni is, megtanulni kiszűrni a jó dolgokat az életből, a rosszat meg elengedni.
- Azért a rajzaidból kiolvasható a rossz is, hogy az ember kicsi és sodródik a nagy univerzumban, illetve a fogyasztói társadalom által diktált életformában.
- Persze. Megmutassam ezen a rajzomon, hogy én hol vagyok? A rajz címe: Jógagyár (2010). Vancouverben egy jóga klubban dolgoztam pár hónapig, ahol hatszáz ember fordul meg egy nap és az én feladatom az volt, hogy letöröljem az izzadságot a különböző felületekről, például, hogy begyűjtsem és letakarítsam a szuperizzadt jógamatracokat. Miután mindenki a megváltás felé jógázta magát szorgosan. Kanadában egész nagy üzletág épült a jógára. Kanadai a szerelmem, ezért kétlakiak vagyunk, néha Vancouverben lakunk, néha meg Budapesten. Éltünk egy kicsit Koreában is.
- Mi a nyitja a munkáidnak? Mi ihlet? Amikor rajzolsz, mivel foglalkozol: mikroszkópiával, antropológiával, ős-mély kutatással vagy magánmitológiával?
- A színek és az élet inspirál. Mindig megvan az embernek az aktuális érdeklődése. Engem egy idő óta a fraktálok, a kristályszerkezetek, a sejtek, a mikrovilágok nagyon érdekelnek - ugyanaz mint az univerzum, csak kicsiben. Olyan képeket szeretnék csinálni, hogy azok az energiák, amelyeket közvetíteni szeretnék, átjöjjenek. Mandala- szerű, gyógyító dolgokat létrehozni. De még ezen sokat kell dolgozni.
- Mindig festő akartál lenni?
- Nagyjából az óvoda óta. Mindig nagyon szerettem rajzolni. Édesapámtól kaptam jó kis zsírkrétákat hozzá, ami nagyon sokat segített. A mai napig imádom az akvarellkrétát és a színes ceruzát.
- A fogadtatásra nem lehet panaszod, három éve végeztél a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, de már komoly galéria áll mögötted, sok egyéni és csoportos tárlaton szerepeltél külföldön is, gyorsan nevet szereztél magadnak, jó ára van a képeidnek. Te hogy ítéled meg, segített ebben az, hogy a formai, szemléleti kísérleteid egybeesnek azzal a világtrenddel, hogy a mai húsz-harminc évesek nem akarnak felnőni?
- Nem tudom, van ennek a trendnek egy szomorú verziója, de egy vidám is: felnőttként is lehet játszani, egy életen át. Attól szép az élet, hogy az ember azt csinál, amit szeretne. Ami a sikereimet illeti, én nem nagyon szeretnék belemenni ennek a taglalásába, nem az én dolgom megítélni.
- Mi a legnagyobb terved az elkövetkező évtizedre?
- Halvány fogalmam sincs, őszintén szólva, nem nagyon szeretek előre tervezni, talán nem is lehet. Ami biztos, januárban megszületik a gyermekünk, akit már nagyon várunk.
