Újrahasznosított kerékpártároló - Praktikus színfoltja a városnak

Veszprém - Mikulásnapi ajándékként adott át kedden a Veszprémi Építész Klub és Alkotóműhely (VÉKA) egy kerékpártárolót a Pannon Egyetemnek.

Szabó Zsuzsanna

A modern és színei miatt egyből jókedvre derítő vidám kerékpártárolót a VÉKA Egyesület tagjai adták át a Pannon Egyetem menzájának épülete mellett.

Kazinczy Gyöngyvér, építészmérnök, a VÉKA elnöke az átadáson elmondta, a városi kerékpározást is népszerűsítő ötlet már nyáron megfogalmazódott bennük: - Bár a városban épültek kerékpárutak - de kiegészítő infrastruktúra nélkül. Ennek a hiánynak a pótlására terveztük meg és hoztuk létre ezt a köztéri alkotásnak is beillő  kerékpártárolót.

A VÉKA elnöke hozzátette, az engedélyeztetési eljárás procedúrája hosszúra nyúlt. Ennek oka, hogy az eredetileg a színház melletti területre szánt alkotást műemlékvédelmi okokra hivatkozva elutasították, így végül az egyetem menzájának épülete mellett kapott helyet. A kétkerekűek kikötésére szolgáló elemek egyedi tervezésűek, a lakosság által felajánlott biciklialkatrészek felhasználásával készültek. A kivitelezéshez - hegesztés, festés - helyi vállalkozókat kértek fel.

A Veszprémhez kötődő fiatal építészeket egyesítő társaság tervei szerint további kerékpártárolókat készítenek majd a megyeszékhely különböző pontjaira.

 

Fiatal építészek a színes városképért

A VÉKA Veszprémhez kötődő fiatal építészek és építészhallgatók összefogásával jött létre. Küldetésüknek tekintik, hogy hidat képezzenek az építészek és a város lakói között, valamint közelebb hozzák az építészetet az emberekhez. Mostani alkotásuk, a kreatív, színes kerékpártároló beleillik az általuk kialakítani kívánt színes városképbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!