Devecseri Csóron András legendája

Apja Csóron Márton, Veszprém megye egyik legnagyobb földbirtokosa volt. Fia fényes karriert futott be. 1514-ben nagy szerepet játszott a parasztfelkelés leverésében.1520-ban a veszprémi püspök familiárisa lett, 1523-tól pedig a megye alispánja volt. 1524-től - 1537-ig viselte Sümeg várnagyi tisztét. - Személyét napjainkig élő legenda hagyománya övezi, amely a feleségével való kíméletlen bánásmódjával kapcsolatos. Erre a történetre Dr. Hőgyész László: Sümeg évszázadai című könyvében bukkantam: 

"....Csóron András Lengyeltóti Gáspárnak, Szigliget birtokosának Mária nevű leányát vette másodszor feleségül, akinél csaknem 20 évvel idősebb volt. A leány Bánfi Gézával, Szentgrót birtokosával előzőleg már jegyben járt. Csóron egy alkalommal több napra vadászni ment, és amikor váratlanul visszatért, feleségét Bánfi Gézával a sümegi vár egyik belső szobájában találta. Karddal vetette rá magát Bánfira, aki volt jegyese védelmére kelt, de Csóron mindkettejüket felkoncolta. Ezután kardját megtörölve, közönyösen adott utasítást, hogy a holttesteket vigyék el, hívják hozzá a várkáplánt....".

Csóron András szelleme holta után és napjainkban is a vár fokán jár - vélik egyesek. S mondják, ha a vihar teljes erejével tombol és rémesen süvít a vár üveg nélküli ablakain át, akkor az Ő szelleme száguld végig az ódon, öles falak között. - Csóron legendáját átbeszéltem nagybátyámmal, Dr. Czeidli István nyugalmazott várpalotai jegyzővel. Csendes napjait versírással tölti. Egy napon a Devecseri Csóron András legendája című költeményével örvendeztetett meg: - " Hogyha volna még süvegem/ Szél emelné le Sümegen, / Máig ható átok szele, / Birkóztam is sokat vele./ Egy haragos vén kísértet, / Amint mondom: megkísértett, / A balvégzet széles szárnya, / Mint a felhő sötét árnya, / Sok-sok éve, télen, nyáron, / Néha ott borong a váron, / Egy végzetes naptól fogva, / Somló felől száll suhogva./ Csóron Andrást Devecserben/ Józan esze hagyta cserben:/ Se éjjele, se nappala, / Nem védheti a vár fala, / Mindig látja Sümeg várát, / Akármilyen ritkán jár át./ Gondolatban végig oson/ Újra a sötét folyosón, / S szíve dübög, egyre jobban, / Bolondul ver, majd szétrobban, / Rúgásra lendül a lába, / S beront "abba a szobába", / Látja Őket - azok ketten, / Ölelkeznek önfeledten:/ Bánfi és a hűtlen asszony, / Hogy ott mindent elárasszon, / A szerelmi szenvedéllyel/ A végzetes átkos éjjel./ És már nem is bír a karddal:/ Magától vág, szúr és szabdal, / Hogy a vétket megbosszulja, / Még az ágyat is feldúlja, / S a vért a kard be is issza, / A hüvelybe úgy tér vissza./ A káplán az ajtót nyitja, / A falakat vér borítja, / Térdre roskad, holtra sápad, / Alig hiszi, amit láthat, / Ettől az ima sem védhet:Bűn torolta meg a vétket./ Csóron András már csak hallgat, / Nyugton többé sosem alhat, / Gyűrné le a bosszúvágyat, / De látja a véres ágyat, / S a két életet kioltott/ Éles kardon "azt a foltot". Látja őket: azok ketten, / Ölelkeznek önfeledten, / Amint akkor kiszenvedtek, / Végleg egymáséi lettek./ Csóron Andrást Devecserben/ A bosszú nem hagyja cserben./ Ettől hírhedt Sümeg vára, / Feledésbe merült mára, / De a vendég rosszul alhat, / Felébreszti egy fuvallat, / S ahogy kinéz, szinte vakon, / Szellem zörög az ablakon:/ Csóron András szellem árnya, / Mintha vissza-visszajárna, / Nem csitul bosszúvágya: / Hol van a hitvesi ágya?/ Mert még rajta van az átok./ Jó, ha az Úr vigyázz rátok!