szaktájoló

2019.04.16. 06:12

Pályaorientációs mobilalkalmazást fejlesztettek

Középiskolásoknak szóló, önismereten alapuló pályaorientációs mobilalkalmazást fejlesztettek a Pannon Egyetemen, az applikáció a gazdaságtudományi képzések közti választásban nyújt segítséget a diákoknak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Syda Productions

Az egyetem közölte: az országosan egyedülálló,

Szaktájoló nevű applikációt egyelőre az intézmény gazdaságtudományi karának hét alapképzési szakjára hozták létre, de tervezik további karokra és képzésekre is kiterjeszteni.

Hozzátették: számításaik szerint a karra tavaly felvételiző több mint 2600 diák másfél-kétszereséhez jutnak így el, segítséget nyújtva a tudatosabb pályaválasztásban.

A mobilapplikáció a gazdaságtudományi kar alapszakjainak kompetenciáira épít, majd ezeket a teszt kitöltőinek személyes igényeivel együtt súlyozza és arányosítja.

A fejlesztők tervei szerint a későbbiekben a már felvett hallgatók az alkalmazáson keresztül értesülhetnek tréninglehetőségekről, képzésekről, illetve a kar más hallgatói szolgáltatásairól.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!