Életmód

2015.09.25. 19:52

Vörös József második helyezett lett a Nemzeti Vágtán, önerőből érte el

Csetény - Vörös József második helyezést ért el a Nemzeti Vágta budapesti döntőjén. Az elért eredménnyel Csetény hírnevét is öregbítette.

Kutasi Zsófia

Vörös József második alkalommal indult a Nemzeti Vágtán, mint mondta, nem számított ilyen sikerre:

- Hatalmas élmény volt az idei vágta, főleg egy ilyen futam után. Úgy gondolom, nagyon méltányos eredmény született ahhoz képest, hogy úgy indultam, mint egy bakonyi lószerető, ló-sportot kedvelő ember. Nem volt sem edzőm, sem trénerem, magam készítettem fel a lovat - fogalmazott.

Az előfutamra három hónapot készült, március közepétől pedig hat hónapot a döntőre. Mindennap dolgozott a lóval terepen. Mint mondta, nem volt könnyű, mivel családi gazdaságot vezet, a betakarítás után csak esténként jutott ideje a gyakorlásra. A ló trenírozása mellett saját felkészülésére is komolyan összpontosított; a lehető legjobb eredmény érdekében tizenkét kilót adott le a budapesti döntőre. Aki ezt szívvel-lélekkel csinálja és belefektet minden energiát, az várhatja a gyümölcsét is, ami ebben az esetben meg is született mondta.

A májusi Bakonyi Vágta előfutamon már jó eredménnyel jutott be a döntőbe, amelyet megnyert.

A kiváló eredményt Vörös József Csipa nevű lovával érte el. Már készül a jövő évi futamra
Fotó: archív

Úgy értékeli, erős volt az előfutam, melyen egy 2012-es vágtagyőztes és még egy erős ló is indult. Azonban a jól sikerült felkészülésnek köszönhetően, melybe minden energiát beleadtak, a ló nem fáradt el a futamon, az egyik fő vetélytársat az utolsó háromszáz méteren utasították maguk mögé, a középfutamon pedig egy lehetséges balesetet is elkerültek.

Vörös József a versenyeken Csipa nevű hétéves, sárga herélt lovával indult. A jó adottságait vélhetően az anyai nagyapjától örökölte, amely mén a Kincsem parkban korábban jó eredményeket ért el.

- Külső adottságait tekintve magas, csípős, erős lábakkal, jó izomzattal rendelkező ló. Előnyös tulajdonságai, hogy kitartó, robbanékony, hosszú galoppja és nagy szíve van - mondta Vörös József, aki gyerekkora óta lovagol, az elmúlt években a lovassport fogathajtó szakában tevékenykedett, a versenyszerű lovaglást pedig az elmúlt négy évben űzi.

Vörös József szeretne indulni a következő nemzeti vágtán is: A cél az első helyezés, közel voltunk hozzá, bízom benne, hogy az elkövetkező években sikerül a dobogó első fokára állni - mondta.

Nagy Attila, Csetény polgármestere szintén büszke az eredményre: Az elismerés Cseténynek is szól, de elsősorban Vörös Józsefnek és családjának. A település nevét és jó hírét továbbviszi ez az eredmény, amellyel szeretnénk megmutatni az egész országnak, hogy saját erőből is lehet ilyen sikert elérni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!