Sportágváltás

2018.06.08. 16:00

Egy sztárfocista „futókalandjai”

Dombi Tibor korábban sprintekben volt profi, manapság már hosszabb távokat hódít meg, és persze sok izgalmas sztorija van.

A 35-szörös válogatott futballista, Dombi Tibor nem viccel akkor sem, ha stoplis helyett futócipőt húz. Az ikonikus magyar labdarúgó a CsupaSportnak idézte fel a futás számára legizgalmasabb pillanatait.

A debreceni futballtörténelem immár ikonikus alakja elmondta, ahogy idősödik (most 44 éves), egyre inkább a kilométerek számítanak. A félmaratoni csúcsa, 1:26 beállítása óta hosszabb távokon és ultrákon is indul, sőt, az Ultrabalatont is teljesítette már. Ahogy mondja: a huszonegy kilométer teljesítése, a maratoni és az ultrafutás szinte három különböző sportág.

Fotó: CsupaSport

„Örömmel tölt el, amikor megjavítod egy korábbi idődet. Versengő típus vagyok, mindig ez vitt előre. Két variáció van, az egyik, hogy jobb időt fuss, a másik, és hogy több kilométert. Amikor aztán sikerül, akkor viszont nincs meg sokáig a felhőtlen öröm, mert már megint azon jár az agyam, hogy mi lesz legközelebb” – mesélte.

Dombi Tibor a portál kérésére három vicces sztorit elevenített fel.

Összecsuklás

Még 2016-ban akartam először lefutni a maratonit, akkor voltam negyvenkét éves és készültem ugye a negyvenkét kilométerre. Akkor már többször teljesítettem a félmaratonit, s úgy gondoltam, ha nem is kirázom kisujjból a maratonit, de azért sikerül. Előtte azért egyszer le akartam futni: elindultam Debrecenből Létavértesre, ami táblától tábláig huszonegy kilométer. Visszafelé tartottunk, amikor az engem biciklivel kísérő haverom mondta, hogy harminchétnél járunk, már csak öt kilométer, s ahogy ezt kimondta, összecsuklott a lábam. Mint egy fóka, bekúsztam az árokba az árnyékba, végül egy másik barátom jött értünk autóval, és vitt haza.

Meleg percek

Télen rendszeresen járunk a barátokkal amerikaifutball-meccsre, és amíg kint vagyunk a tengerentúlon, addig is elmegyek futni az adott városban, így a nevezetességeket is megnézem közben. Egyszer Floridában, Jacksonville-ben voltunk, s beneveztem egy félmaratonira. Már az gyanús volt, hogy reggel hétkor kezdődött, többen félmeztelenül, a rajtszámot a gatyára tűzve indultak. Nekivágtam és két kilométer múlva éreztem, hogy ez kemény lesz. Még sötét volt, de már meleg volt, hatalmas pára, nagyon szenvedtem, életem legrosszabb félmaratoni idejét futottam. A vége felé egyszer csak hallottam, hogy valaki úgy szuszog-fújtat mögöttem, mint aki épp összeesni készül. Aztán mellém ért. Egy kövér ember volt, szinte csoszogott az ikszlábaival, és még ő is megelőzött.

Kávé helyett

New Yorkban voltunk, és megbeszéltük, hogy a reggeli kávé előtt futunk a Central Parkban. Mondtam a többieknek, találkozzunk egy bizonyos helyem: kinéztem egy felhőkarcolót, abból, ugyebár, elég kevés van arrafelé… Reggel kilenckor indultam el, nem vittem magammal semmit, csak rövid gatya, póló, és volt körülbelül öt Celsius-fok. Az egész parkot körbejártam, szétfagytam, mire végül egy órakor megtaláltam Madar Csabit, s így jutottam végül vissza a lakáshoz.

Borítókép: Dombi Tibort, a DVSC-TEVA játékosát dobálják a magasba csapattársai (2012).

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában