A Sousa-jelenség

Nincs problémám Torghelle Sándorral, célpontba sem kívánom venni, de hát manapság mégiscsak ő a "bunkómagyarfocista" típuspéldája a közvélemény szemében. Ezt persze elsősorban magának köszönheti, ráadásul Székesfehérvárra igazolása óta minimális túlzással több a balhés megmozdulása, mint a pontos labdakezelése. Torghellére jól láthatóan negatív hatással van az a fajta fanatizmus, amelyet edzője, Paulo Sousa képvisel. A portugál tréner sistergő üstökösként érkezett egy olyan bolygóra, a magyar focivilágba, amelyet voltaképpen egy évtizedek óta sekélyesedő állóvíz borít. Előbbi megváltaná az egész bolygót, amely pedig legszívesebben kiköpné magából az idegen testet. Imerve utóbbit, előbbi terve még szimpatikus is lenne, de...

Ha nem égne benne az a tekintélyt nem ismerő fanatizmus, talán Torghelle sem dúlta volna végig a pályát a Győr elleni meccsen és küldte volna el a negyedik játékvezetőt az elsővel egy kis meleg sétára a Váci utcára (bár ez utóbbiban nem vagyok biztos). Talán Sándor György sem ütötte volna meg ellenfelét és Brachi sem fejelte volna le a pápai Présingert. Ha nem kérlelhetetlen, sokszor pökhendi messiásként lépne fel, talán a bírók sem utaznának rá és csapatára. Ha képes lenne visszafogni a viselkedését, talán nyugodtan folytathatná azt a munkát, amelyet elkezdett Fehérváron és amely egyáltalán nem eredménytelen. Sok a ha és a talán, az esély viszont kevés. Fehérvár ugyanis elfogadta, de a magyar foci csak akkor nyeli le a gombócot, ha valami óriásit alkot a Videoton kispadján. Ismerve a feleket, a történet vége így is, úgy is hangos robbanás lesz.