Foci

2012.10.16. 21:18

A magyar válogatott nem hódolt be a töröknek

Budapest - Két győzelem és egy vereséget követően a negyedik világbajnoki selejtezőjét vívta a magyar labdarúgó-válogatott kedden, a Puskás Ferenc Stadionban.

Kelemen Valéria

Legjobbja, Arda Turan nélkül érkezett a török válogatott hétfőn Budapestre. Az Atletico Madrid légiósa még pénteken, a románok ellen 1-0-ra elvesztett isztambuli összecsapáson sérült meg, és nem vállalhatta  a játékot a mieink ellen. Ezt egyáltalán nem bántuk, azonban sztárból így is akadt elég a félholdasoknál, elég csak a Bayern München és Real Madrid korábbi sztárjára, Hamit Altintopra, vagy a Liverpool középpályására, Nuri Sahinra gondolni.

A magyar együttes viszont talán két legnevesebb futballistája, Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs nélkül kezdte a kilencven percet, Egervári Sándor szövetségi kapitány pedig óvatosabb összeállításban küldte pályára csapatát, mivel a négy védő elé két szűrőt rendelt, a center Szalai Ádámot három támadó középpályás volt hivatott segíteni.

Nem tudni, hogy a felállás, vagy az ellenfél erős kezdése miatt, de a meccs elején egyértelműen a törökök irányították a játékot, mintha jobban pörögtek volna a vendégek. A 22. percben egy védelmi figyelmetlenség miatt vezetést szerzett Törökország: hiába volt hét magyar labdarúgó is a hazai tizenhatoson belül, Mevlüt Ercin mégis kibújt és jól érkezett a bal oldali centerezésre és a kapuba passzolt, 0-1. Kár, hogy ez kellett a mieinknek az ébresztőhöz, elkezdett futballozni a magyar csapat és szerencsére a 31. percben Fortuna is megfogta a piros-fehér-zöldek kezét: Koman bal oldalról csavart a kapu elé, a labda megcsúszott a füvön és a meglepett kapus mellett a kapu bal oldalába vágódott, 1-1. A mieink lendületét sajnos a szünet fékezte meg, de volt miben, kikben reménykedni...

Az 50. percben robbant újra a stadion: Hajnal passzával Kádár robogott el a bal szélen, keresztpasszát pedig Szalai négy méterről passzolta a hálóba, 2-1. És nem volt megállás! Hét perccel később Komant buktatta Altintop a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Gera váltotta gólra, 3-1. Ezután a törökök nem kaptak meg egy jogos büntetőt, majd ziccert is hibáztak, de ez az este a magyar válogatottról szólt, amely nagyszerű teljesítményt nyújtva nyert, és csoportjában feljött a második helyre.

Magyarország-Törökország 3-1 (1-1)

Puskás Ferenc Stadion, 26 ezer néző. Vezette: Orsato, Tonolini, Manganelli (mindhárom olasz).
Magyarország: Bogdán - Vanczák, Korcsmár, Mészáros, Kádár  Varga J., Elek  Gera, Hajnal, Koman  Szalai. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.
Törökország: Demirel - Hamit Altintop, Korkmaz, Toprak, Kaldirim - Ekici, Nuri Sahin, Emre,  Caner - Turun, Erdinc. Szöv. kapitány: Abdullah Avci.
Csere: Elek helyett Pátkai (a szünetben), Koman helyett Koltai (73.), Hajnal helyett Pintér Á. (78.),  illetve Torun helyett Yilmaz (a szünetben),  Ekici helyett Sercan (64.), Caner helyett Bulut (75.).
Sárga: Elek, Pátkai, ill.  Caner,   Altintop, Korkmaz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!