Kispad blog: A Harci-malac árnyékában

Belgium idén egyedül képviseli a Benelux államokat az Európa-bajnokságon, ami kevésbé Luxemburgnak, mind inkább Hollandiának köszönhető. A belgáknak már ezért is illene nagyot alakítaniuk, no és persze azért, mert évek óta agyondicséri őket mindenki. Voltak már fiatal tehetségek, fekete lovak, titkos favoritok, vb-arany aspiránsok, világranglista vezetők, és ha így folytatják, belőlük lesz a balga belga generáció, amely sosem tudta megmutatni valós tudását.

Talán, ha nem Olaszország ellen kezdenek...

Ez nincs leírva sehol, de tény: az olaszok csak akkor kapnak ki, ha nyerni kell. Náluk teljesen mindegy, kik alkotják a csapatot, a fegyelmezettséget az anyatejjel szívják magukba, a védők közötti összhangot pedig már az óvodában beléjük verik. A Chiellini-Bonucci párosnak valószínűleg addig nem adták oda a homokozó lapátot, amíg meg nem tanulták azt megvédeni a könyörtelen óvónéniktől. Conte mester vonalzóval állította be csapata felállását, s az olasz gatyákban bizonyosan van egy speciális mágnes, amely gombnyomásra képes összerántani 10-11 játékost a saját 16-osra. Buffon Harry Potter osztálytársa volt Roxfortban, ha kell, a védekezésben besegítenek a cserejátékosok, a nézők, a bírók, végső esetben a pápa is.

No. de visszatérve a belgákra, ennél a rajtnál most nagyon beragadt a csapat. A védők elfelejtettek fejelni, De Bruyne mintha beszedett volna valamit a pontos passzok ellen, Hazard úgy játszott, mint az Újpesten szereplő testvére, Lukaku pedig úgy, ahogy szokott.

Összességében ez az olaszok ellen kevés volt. A belgáknál hiába pörgetik meg a fülükön a labdát még a cserék is, úgy tűnik, nincs igazi vezér a keretben. Egyéniségüket, karakterüket tekintve ezek a fiúk túl jól fésültek, ha nem változtatnak rajta, csak a belga legenda, Scifo, vagy a mostani szövetségi kapitány, Marc Wilmots (aki játékosként a sokat mondó Harci-malac becenevet viselte) árnyékai lehetnek.