2009.02.25. 03:28
Ötven év technika
<b>Veszprém</b> - Idén ötven éve, hogy Veszprém megyében is megalakították a reálértelmiségiek megyei szervezetét, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségét (MTESZ).
A MTESZ fénykorában országosan mintegy félszáz hazai tudományos egyesületet fogott össze, amelyek közül Veszprém megyében is több tucat működött. Jelenleg 21 egyesülete ténykedik a szűkebb pátriánkban.
A nagy múltú és hagyományú szakmai csoportosulások után - mint a kémikusok, matematikusok, fizikusok, agráriusok, erdészek, bányászok, gépészek - utóbb a kor természettudományi és gazdasági kihívásinak megfelelően újabb szervezetek alakultak.
Ezek önálló szakmai programjai mellett a megyei MTESZ évtizedek óta nagy számban szervezi a már jó ideje országos, sőt nemzetközi léptékű konferenciáit. Erre az évre a májusra szánt kétnapos jubileumi rendezvénnyel együtt tucatnyinál több program került a palettára.
Ezek túlnyomó többségükben a környezetgazdálkodáshoz, a környezetvédelemhez kapcsolódnak. A nyitányt a február második felében megtartott országos zajvédelmi konferencia jelentette, amelyre nagy érdeklődés mellett került sor. Az önkormányzatoktól, intézményektől, cégektől mintegy 120 résztvevő érdeklődött a témakör iránt.
Ezt a hagyományos energiatakarékossági konferencia és a hozzá kapcsolódó ausztriai szakvásár-látogatás követte.
A megcélzott témák között szerepel még a levegő tisztaságvédelme, az egészségügyi hulladékok ártalmatlanítása, a megújuló energiák hasznosítása, a korszerű szennyvízkezelés, a természetvédelem. A MTESZ közreműködésével Veszprémben rendezik meg májusban az általános iskolások országos energiatakarékossági versenyét.