Gazdaság

2010.08.23. 16:41

Tíz deka gumicukor miatt - Botrány a falunapon

Aszófő - Az idei falunapot egy életre megjegyzik a helybeliek, de külföldi vendégeik is. A jobbnál jobb programok ellenére legnagyobb attrakcióvá a hatóság erődemonstrációja nőtte ki magát, amely mindössze tíz dekagramm gumicukor miatt történt.

Tremmer Tamás

A VPOP-ellenőrök hívására 26 egyenruhás szállta meg a helyszínt.

Minden eddiginél emlékezetesebbé fajult az augusztusi aszófői falunap. Beszélgetőpartnereim - akik nevük elhallgatását kérték, mondván nem ők a fontosak, hanem a történet - mind a mai napig az események hatása alatt állnak. Megfogalmazásuk szerint mintha egy rémálomba keveredtek volna, amely azonban maga volt a keserű valóság.

Aszófő az "Európa a polgárokért" uniós program keretében 31 tagú nemzetközi delegációt látott vendégül nyolc napon keresztül. A program csúcspontja lett volna a hagyományos aszófői falunap, amelyre a külföldi vendégek miatt minden eddiginél nagyobb odaadással készültek. Egymást követték a színvonalas műsorok, kilenc csapat főzött, az idelátogatók ingyen ehettek, ihattak kedvükre. A falunapon dr. Martonyi János külügyminiszter is megjelent az unokáival.

Az eseményre öt árust sikerült idecsábítani, három sátrat a polgármesteri hivatal melletti kis téren állítottak fel. Ezen a helyszínen este hét órakor megjelent a vám- és pénzügyőrség (VPOP) két civil ruhás tagja.

Az egyik árustól tíz dekagramm gumicukrot vett a szürke pulóverban lévő hölgy, számlát azonban nem kapott. Erre felfedte magát: ő a VPOP hadnagya. Az árus ugyancsak igazolta magát, átadta az engedélyeit. A sokat hangoztatott hatósági jó szándékkal ellentétben figyelmeztetés helyett azonnal büntetni akarták.

Tudni kell, egy 80 éves bácsi volt az eladó, aki eddig mindegyik falunapon részt vett. Vélhetően utoljára... A vállalkozó a számlaadási kötelezettség elmulasztását elismerte, de az elkészült jegyzőkönyvet nem írta alá, mert nem mindenben értett egyet annak tartalmával.

A VPOP hadnagynője emiatt Bors János polgármestert és Molnárné dr. Papp Judit jegyzőt követelte, akik éppen az uniós delegációt kísérték. A pénzügyőr kérésére a helyszínre siettek, ami a vendégek kíváncsiságát is felkeltette: vajh, mi történhetett, ha a település első embereire azonnal szükség van?! Mivel hatósági tanúként való közreműködésre senki sem kötelezhető, az eseménynek pedig nem voltak szemtanúi, a polgármester és a jegyző sem írta alá a jegyzőkönyvet. Ráadásul a kereskedőt ők hívták Aszófőre, s jövőre is visszavárnák.

A VPOP hadnagya - kinek a nevét nem sikerült megtudniuk, mert nem mutatkozott be, a jelvényét is csak egy pillanatra mutatta fel - ezt tűrhetetlen pimaszságnak tartotta. Több tanú jelenlétében felhívta a kollégáit, hogy jöjjenek azonnal, mert a polgármester és a jegyző "hőbörög". A helyiek a hatóság emberei köré csoportosultak, ment a szóbeli adok-kapok. Egy, a kislányával lévő fiatalember kissé erőteljesebben adott hangot a véleményének, megfogta a járőrnő kezét. (A férfi nem volt tisztában azzal, hogy a hölgy pénzügyőr!)

Időközben Aszófőre érkezett hét vámos kolléga majd 11 egyenruhás rendőr és négy nyomozó. Több embert igazoltattak. Szemtanúk elmondása szerint egy fiatalembert heten beszorítottak a szemközti ház kerítéséhez, majd elvitték, hivatalos személy elleni erőszak ellene a vád. Az egyenruhások felismerve a tíz deka gumicukor által okozott veszélyhelyzet súlyosságát, este tíz óráig maradtak Aszófőn. Zárórakor összesen már 26 hatósági ember tartózkodott a faluban, miközben a szórakozni vágyók ötvenen lehettek...

A rendőrségi ügyeleti napló tanúsága szerint egy pénzügyőr férfi tett bejelentést a füredi kapitányságon, hogy az aszófői falunapon intézkedés közben többen körbeállták, lökdösődtek, kiszúrták a kocsi kerekeit, ezért kimentek a helyszínre. (Egy civil kocsi kerekeit engedték le - a szerk.) Onnan egy balatonfüredi férfit előállítottak, aki elismerte, kiabált, de mást nem tett. Kihallgatása után elengedték. Mivel hivatalos személy elleni erőszak miatt született a feljelentés, az eljárást a városi ügyészség folytatja le, tájékoztatott dr. Váradi Piroska, a rendőrkapitányság szóvivője.

Az esettel kapcsolatban természetesen megkerestük a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát, akik írásbeli kérdéseinkre írásban válaszoltak.

Megfogalmazásuk szerint a veszprémi hivatal járőrei jogszabályban meghatározott kötelezettségek alapján, civil ruházatban, próbavásárlással egybekötött ellenőrzést végeztek az aszófői rendezvényen, ahol a kiszolgálást végző személy a nyugtaadási kötelezettségét elmulasztotta.

A próbavásárlást követően az ellenőrző pénzügyőrök igazolták magukat, az ellenőrzött személlyel közölték megállapításaikat és a jogsértés tényét jegyzőkönyvben rögzítették, melynek aláírását az ellenőrzött személy megtagadta. Jogszabályi kötelezettség miatt az eljáró járőrök hatósági tanúkat kerestek - elsősorban a polgármestert, illetve a jegyzőt - akik a jegyzőkönyvben rögzített tényeket aláírásukkal hitelesíthették volna.

A rendezvény egyik szervezője elvállalta volna a hatósági tanú szerepét, azonban az időközben összegyűlő 10-15 fős tömeg - melyben láthatóan ittas személyek is voltak - felszólította, ne tegye meg, továbbá minősíthetetlen hangnemben szidalmazták a két pénzügyőrt. Az egyik erősen ittas személy szitkozódva, a karjánál fogva lökdösni kezdte az egyik pénzügyőrt. Az időközben előkerült polgármester és jegyző egyáltalán nem működtek közre a kialakult helyzet rendezésében, hanem rövid idő múlva elhagyták a helyszínt.

A járőrök ekkor jelentették az esetet szolgálati elöljárójuknak és segítséget kértek, attól tartva, hogy a felbőszült tömeg esetleg kárt tehet bennük. Ennek nyomán a helyszínre érkezett több rendőr, illetve a közelben tartózkodó további pénzügyőr járőrök, aminek következtében a fenyegetően fellépő tömeg kezdett feloszlani, a kedélyek lecsillapodtak. Egy személyt előállított, aki ellen a veszprémi vám- és pénzügyőri hivatal hivatalos személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Veszprémi Nyomozó Ügyészségre, az ellenőrzött vállalkozó ellen pedig nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt indult eljárás.

A VPOP válaszában kifejtette: az eljáró pénzügyőrök szolgálati feladataikat a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, jogszerűen látták el, a helyszínre érkező járőrök részéről történő segítségnyújtás pedig szintén jogszerűen történt. Szerintük, ha az ellenőrzött személy aláírja a jegyzőkönyvet, ha a rendezvény szervezői közreműködtek volna a kialakult helyzet rendezésében, akkor az esemény megelőzhető lett volna.

A fentiek tanúsága szerint a történet a pénzügyőrők szemszögéből némileg másképp fest, mint ahogyan az aszófőiek szemszögéből.

Továbbra is megválaszolatlanok a kérdések: Miként kell egy pénzügyőr nyomozónak felfednie magát szabályosan? A két civil nyomozó miért nem tudta civilizáltan, súlyának megfelelően kezelni az ügyet? Miért köteles, egyáltalán köteles-e a polgármester vagy a jegyző tanúskodni, amikor ott sem voltak az esetnél? Milyen alapon meri azt mondani a nyomozó hölgy a település első embereiről - több tanú jelenlétében -, hogy hőbörögnek? Nem tartják-e túlzónak az intézkedést: tíz deka gumicukor miatt 26 egyenruhás szállta meg a falut? Hogyan kívánják a település hírnevén esett csorbát jóvátenni, hiszen az uniós delegáció szeme láttára történt ez az egész rémálom. A testvértelepülési delegáció több tagja valóságosan elmenekült az aszófői falunap helyszínéről, arra gondoltak, ahol ennyi az egyenruhás, ott előbb-utóbb vér folyik. Tiszta Balkán! Nesze neked jó hírnév!

Az aszófőiektől a mai napig senki sem kért elnézést. Félve kérdik, a tíz dekagramm gumicukor miatti háromórás erődemonstráció mennyibe került a hatóságoknak? Biztosan megérte...

 

Dr. Bóka István polgármester, országgyűlési képviselő is hallott az esetről. Szerinte az előző kormányzat díjbeszedőként használta a hatóságokat, ezt a fellépést is ennek a mentalitásnak tudta be.

A jogszabálysértést senki nem vitatta, de az ilyen mértékű túlreagálás szerinte elfogadhatatlan. Kormánypárti politikusként úgy vélte, mielőbb normális eljárásrendet kell kialakítani, amely vállalkozó- és emberbarát, ugyanakkor segít betartani és betartatni a jogszabályokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!