megrendítő fordulat

2020.12.19. 07:05

11 éve eltűnt focista – Katzenbach barátai elmondták mit gondolnak a szörnyű hírről

A baranyajenői erdőből ásták elô Katzenbach Imrének, az MTK korábbi focistájának a holttestét, aki 11 éve tűnt el. Felesége az utolsó pillanatig hitte, szerette élve előkerül.

Az iratait és a kocsiját hátrahagyva, 2009. szeptember 28-án, 45 évesen tűnt el a XVII. kerületi otthonából Katzenbach Imre. Az MTK korábbi középpályásának csontjait 11 évvel később, idén október 23-án találták meg a nyomozók Baranyajenő térségében. Megölésével az egyik bűntársát és barátját, H. Attilát gyanúsítják, aki nagy értékű adócsalásért jelenleg is rácsok mögött van.

Teljesen összetört a család

A Bors telefonon érte utol tegnap délelőtt Katzenbach Imre feleségét, aki könnyek között be­szélt a férjéről.

Fotó: MTI

– Nagyon sok idő telt el az eltűnése óta, de még mindig számítottunk arra, hogy életben van. Abban bíztunk, hogy esetleg külföldön tartózkodik. Múlt héten értesített a rendőrség arról, hogy megtalálták a földi maradványait, így a remény akkor halt meg számunkra – magyarázta elcsukló hangon a feleség, Tünde, akinek arról nincs információja, hogy a nyomozók hogyan jutottak el ennyi idő után a férje holttestéhez. – Régebben járt arrafelé vadászni, de nem tudom, hogy ez pontosan az a terület volt-e. Arra emlékszem, hogy az eltűnése napján valami dolga volt, s el kellett mennie, de arról nem tudok, hogy kivel találkozott. A lányunk, Dia akkor 17 éves volt, természetesen őt is nagyon megviseli most ez az egész, nincs jól ő sem – tette hozzá a gyászoló nő.

Nem ez volt az első eset, hogy nyoma veszett

A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán egy eltűnésről van szó, és a férfi nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen. A kitartó körözési munka és a minden részletre kiterjedő adatgyűjtés eredményeképpen tavaly olyan információ jutott a hatóságok birtokába, hogy a férfit megölték.

Eltűnése előtt a Rákosmenti KSK-nál tartott edzést a kivégzett focista
Fotó: Végh István / Bors

 

Az egykori labdarúgó, Katzenbach eltűnéséről több cikket is írt a Bors akkoriban: a férfi építőipari cége ügyvezetőjeként lett gyanúsítottja az Eclipse-ügyként elhíresült, tízmilliárd forintos pénzmosási és hárommilliárdos adócsalási bűncselekménynek. Az állami megrendeléseket, pénzeket fiktív számlákkal tisztára mosó céghálózat strómanjaként Imre 500 millió forintot nyúlt le, a Vám- és Pénzügyőrség országos elfogatóparancsot is adott ki ellene. Katzenbach először Görögországban próbált eltűnni, a családjával utcai telefonon keresztül kommunikált.

A gyanúsított három éve börtönben van

Aztán nem sokkal később az üzlettársai hazacsalták, az összeg egy része megkerült, ő viszont a 45. születésnapja után néhány nappal kámforrá vált. Katzenbach az eltűnése előtt már rettegésben élt, és nagyon féltette a családját, sőt egy nyilvánosságra került levélben arról panaszkodott, hogy meg akarják ölni. Azt is kifejtette, hogy a fenyegetettsége hátterében a társa, H. Attila áll.

Az Eclipse-ügy másodrendű vádlottját, H. Attilát gyanúsítják a focista megölésével
Fotó: MTI

 

Úgy tudni, az áldozat holttestét is a most ötvenéves férfi vadászbirtokától nem messze találták meg elásva, a maradványokat DNS alapján tudták azonosítani. A bíróság egyébként a gazdasági bűncselekményekben 2017 októberében mondta ki a jogerős ítéletet, amiben H. Attilát, az ügy másodrendű vádlottjaként négy és fél évre ítélték.

A korábbi klubtársak megrendültek a hír hallatán

Halmai Gábor, csapattárs

– Megdöbbentett Imre halálhíre, bár amikor annak idején meghallottam, hogy eltűnt, és évekig nem került elő, már sejtettem, hogy nem lesz jó vége a történetének. Nagyon sajnálom őt, mert bár sokan gondolhatják, hogy mélyre csúszott, ő egy vajszívű ember volt. Az első eltűnése után, amikor Görögországból hazakerült, még lejárt az MTK öregfiúkba, ahol együtt játszottunk. Kérdeztem tőle, hogy nagy bajban van-e, tudok-e neki segíteni valamiben. Azt mondta, hogy majd ő megoldja, de gondja van, mert elveszített mindent, ki akar szállni. Úgy tűnik, már késő volt…

Boda Imre, csapattárs

– Ha valakit, akkor elmondhatom, engem sajnos mélyebben érintett Imre eltűnése. Anno már az MTK-ban, az edzőtáborokban egy szobában laktunk, és utána Görögországban, a Voloszban is együtt játszottunk. Tudom, hogy mostanában és eltűnésekor is sok mindent összehordtak vele kapcsolatban, de mindentől függetlenül engem nagyon szíven ütött Katzi sorsa.

Híres Gábor, csapattárs

– Napra pontosan nem tudom megmondani, mikor is tűnt el Imre, de arra emlékszem, már akkoriban sok mindent lehetett hallani róla. Mondták, hogy rossz társaságba került, és nem lesz jó vége. Sajnos, tényleg nem lett.

Valuch Ernő, korábbi technikai vezető

– Elképesztő tragédia. Nem voltunk olyan kapcsolatban, hogy velem megosztotta volna a gondját-baját. Azt tudom, hogy már MTK-játékosként vállalkozást indított. Nagyon sajnálom, ami vele történt.

 

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget