Végre

2021.12.05. 18:53

Készülj: ezek lesznek 2022 szerencsenapjai

2022 a boldogság és a kedvező fordulatok esztendeje lesz.

Az asztrológia szerint a Jupiter a nagy szerencse bolygója: a pozitív fordulópontokat, a véletlenszerűnek tűnő eseményeket és a nagyszerű lehetőségeket jelzi. Most ráadásul saját jegyébe, a Halakba lép, és az év uralkodójaként egész évben gondoskodik a kedvező fejleményekről – írja a Bors.

2022 A JUPITER ÉVE LESZ

Ez a planéta az asztrológia szerint afféle fényjelzőként működik, miközben az optimizmust, a szerencsét és az örömöt terjeszti a kozmoszban. Az ötödik bolygó, amely a Nap körül kering. Két jegy felett uralkodik, a tűz-elemű Nyilason és a víz-elemű Halakon. A Jupiter éve az élet bőségét és bölcsességét adja. Reprezentálja az emberi természetnek azt a ciklusát, amikor a lélek győzelmet arat a földi tapasztalatok felett, és így elnyeri azt a bölcsességet, amely mentes mindenfajta előítélettől, korlátozó hiedelemtől. A Jupiter áldásos hatásai mellett átláthatjuk a nagy összefüggéseket.

A Jupiter adja az embernek az életbe vetett bizalmát, az eszméit, az élet értelmében való hitet. Hatására tűzzük ki a nagy célokat magunk elé. Jelenti a tisztességet, a megbízhatóságot, a terjeszkedést, a jólétet, a személyiség kibontakozását, a horizont kitágulását és az igazságosságot.

A Jupiter azonban negatív aspektusában vakbuzgóságra, tékozlásokra, önhittségre is késztet, és erősítheti a hazardírozás, olykor a tékozlás, a helyzetek dramatizálásának hajlamát. Fontos témája a tolerancia.

A MÚLT ELFELEDETT BÖLCSESSÉGE

A Jupiter 2021. december 28-án átlép a Halak jegyébe, majd 2022 nagy részében itt is tartózkodik. A Jupiter a Halakban „otthon van”, ebben a jegyben bölcs és megbocsátó, részvéttel teli. Kulcsszava az önzetlenség. Hatására kedvesek, nyugodtak, barátságosak vagyunk, és készen állunk rá, hogy harcoljunk másokért. A Halak ősi uralkodójaként a Jupiter képes kifejezni legteljesebb erejét, de összekapcsolhat minket a múlt elfeledett bölcsességével is. A Jupiter a Halakban nagyon spirituális energia: most megérthetjük, hogy a változásért mindannyiunknak áldozatot kell hozni. A kollektív fejlődés záloga az, hogy önzetlenebbül és empatikusabban közelítsünk egymáshoz, és hajlandóak legyünk félretenni önző céljainkat a jobb jövő reményében.

A 2021-es Szaturnusz uralma alá tartozó év nehézségei után valódi gyógyulást és fellélegzést tartogat nekünk. Sokféleképpen hathat ránk, miközben kapcsolatba kerül a többi planétával, mégis, az szinte bizonyos: a 2022-es esztendő, mint Jupiter uralta év jelentős és kedvező változások mérföldköve lesz.

SZERENCSENAPOK

2022, a Jupiter bolygónak köszönhetően kedvező és szerencsés évnek látszik. S még ebben a különleges esztendőben is számíthatunk egészen kivételesen kedvező napokra. Íme:

• 2022. április 30.

• 2022. június 29.

• 2022. november 15.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában