Fenntartható bővülés

2018.07.16. 09:06

Kiegyensúlyozott a magyar gazdaság növekedése

Kiemelkedőnek tartja a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének mértékét a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Hornung Ágnes hozzátette, hogy kiegyensúlyozott a növekedés, minden szektor közel azonos szinten teljesít, ezáltal egészségesebb a bővülés szerkezete.

Mint a Magyar Hírlapban hétfőn megjelent interjúban elmondta, az első hat hónapra a hazai össztermék 4 százalékos bővülésére számítanak. Emlékeztetett arra, hogy az első negyedévben a turizmus volt a kiemelkedő ágazat a szolgáltatások közül, s hozzáfűzte, hogy az egészségügyi turizmus nagyot nőhet a jövőben.

Hornung Ágnes beszélt arról is, hogy a Pénzügyminisztérium, az Információs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank is azt fogalmazta meg, hogy a termelékenységben és a hozzáadottérték-láncban kell előrébb jutni ahhoz, hogy a növekedési szint fennmaradjon.

Megjegyezte, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit, ezáltal „nyugodtan tudunk a konstruktív együttműködésre építeni”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában