Inflációellenes intézkedések

2023.07.04. 09:20

Sikeresen, mintegy kétszázezer látogatóval elindult az online árfigyelő rendszer

Sikeresen elindult 2023. július elsején az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett hozott létre – közölte a GFM kedden az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Kiemelték,

az árfigyelő felületén az első két napban mintegy kétszázezren tájékozódtak az online rendszerbe bevont 62 termékkategóriába tartozó termékek nyilvántartott árairól.

Az árfigyelő célja, hogy a piaci verseny fokozásán keresztül az árakat egyre lejjebb szorítsa, ezzel hozzájárulva a szankciós infláció mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez. Az első napok tapasztalata alapján megállapítható, hogy az árfigyelő hatékony rendszernek bizonyul, az érintett áruházláncok már több termék esetében is határozottan csökkentették áraikat – hangsúlyozták a közleményben.

A szaktárca közölte, az árak mérséklésén keresztül ezt a tendenciát erősítheti tovább a kormány azon intézkedése, miszerint a kötelező akciózás mértéke augusztus 1-től a jelenlegi 10 százalékról 15 százalékra emelkedik, miközben a kötelező akciózást a korábban árstopos termékekre is kiterjeszti azzal a megkötéssel, hogy ezen termékek esetében a kötelező kedvezményt a beszerzési árhoz viszonyítva kell biztosítani, hetente legalább két termékfajta esetében.

A kormány inflációellenes intézkedései működnek, az infláció júniusban akár 20 százalék alá is csökkenhet, ezzel jó esély mutatkozik arra, hogy a kormány határozott szándékának megfelelően a szankciós infláció hamarabb, már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenjen – írják a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában