Mozi

2018.08.08. 15:17

Hét magyar filmet vetítenek a szarajevói mustrán

A balkáni térség legfontosabb seregszemléje, a pénteken kezdődő Szarajevói Filmfesztivál koprodukciós fórumára ezen felül három magyar alkotó még készülőben lévő filmjét, filmtervét is meghívták – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán.

A játékfilmek versenyében indul Szilágyi Zsófia Cannes-ban már díjazott Egy nap című alkotása. Szilágyi Zsófia a Filmalap Inkubátor Programjában készítette el a játékfilm rendezői bemutatkozását egy háromgyerekes anya percekre beosztott idejéről. A film főszerepében Szamosi Zsófia látható – olvasható a közleményben.

Mint írják, rögtön a locarnói világpremiert követően a szarajevói filmfesztivál nagy presztízsű Fókusz programjában is bemutatkozik Milorad Krstić akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs mozifilm.

A dokumentumfilm-versenyben három magyar alkotó indul. Bogdán Árpád Gettó Balboa címmel készült legutóbbi filmjének középpontjában a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt, később megtért edző, Misi és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli élete és kettőjük kapcsolata áll.

Csuja László Kilenc hónap háború című magyar-katari koprodukcióban készült alkotása egy 23 éves srác története, aki kárpátaljai magyarként kilenc hónapig harcol az orosz-ukrán háborúban.

Zurbó Dorottya a Filmalap Inkubátor Program támogatásával készítette Könnyű leckék című első önálló rendezését. A napokban a locarnói filmfesztiválon debütált film egy fiatal szomáliai lány életét tárja a néző elé, aki a felnőtté válás határán minden szálat el kell, hogy szakítson, ami hazájához köti, hogy új életet kezdhessen Magyarországon.

A rövidfilmek versenyében lesz Láng Orsolya, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs tanszékén készült diplomamunkája, a Szezon után című alkotás nemzetközi premierje.

A diákfilmek között versenyez Kiss Hajni Last Call és Kovács István Ostrom című alkotása is, mindkettő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült. Kiss Hajni tavasszal a budapesti Friss Hús filmfesztivál fődíját, míg Kovács István a különdíjat nyerte el, a nemzetközi közönség először Szarajevóban láthatja a filmeket.

Az elkészült filmek mellett még fejlesztési szakaszban járó filmterveket és már forgó filmeket is bemutatnak a nemzetközi szakmának a szarajevói filmfesztivál CineLink elnevezésű programjain. A magyar alkotók közül Bakony Alexa, Fabricius Gábor és Nagy Dénes rendezők kaptak meghívást a fórumra – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!