Mindent a szemnek

2018.01.28. 08:00

Művészi szint a tortadíszítésben

Valljuk be, a torta szó hallatán valami habos, krémes csodára gondolunk, és összefut a nyál a szánkban.

Tóth B. Zsuzsa

Pedig készülnek csodálatos dísztorták is, amelyeknek legfeljebb a díszítésük ehető, belül hungarocell az időtálló remekmű.

Mindent a szemnek. Kiábrándító? Lehet, mégis tátva marad a szánk a cukrász Oscar-díjat nyert fiatalasszony, Vargáné Orbán Anikó kastélytortája láttán. A cukrászok Oscar-díjának is nevezett elismerést Anikó tavaly év végén a Cake Masters Awards megmérettetésen érdemelte ki cukormázas kategóriában. A Birminghamben rendezett versenyen 18 kategóriában négy-négy jelöltet választottak, közülük került ki kategóriánként az egyetlen díjazott. Az elismerés kapcsán beszélgettünk Anikóval, aki számos meglepetéssel szolgált nekünk.

Először is azzal, hogy sosem készült cukrásznak. Sőt, ma sem az, hanem hobbicukrász-oktató, mézeskalács-készítést és cukormázas tortadíszítést tanít. Egy krémes vagy torta megsütése fejtörést okozna számára, nem úgy a sütemények díszítése.

– Nem cukrásznak készültem, született kézműves vagyok. Kisgyerekként is rögtön csináltam valamit, ha magamra hagytak. Akkoriban papír, olló, fonal, cérna, gomb akadt, és minden, ami egy háztartásban megtalálható volt. Papírt hajtogattam, tízévesen könyvtárba jártam, hogy például makramés könyvet kölcsönözzek. Szakmát is kézműves tevékenységek közül kerestem, a szüleim javaslatára mégis a keszthelyi közgazdasági szakközépiskolában tanultam könyvelést és statisztikát, vállalati tervezést. Aztán végül agrármérnökként végeztem, és ahogy mondják, egy agrármérnökből bármi lehet – fogalmaz Anikó mosolyogva, bár tényleg így is lett, hiszen látszólag elég messzire kanyarodott a mérnökségtől. De csak látszólag. Anikó az egyetemen ismerte meg a párját, aki ma már a férje, három gyermeküket nevelik Cserszegtomajon.

Anikó a kastélytortával Fotó: Varga Balázs

– A családban nem volt cukrász, nem ez inspirált. Amikor a harmadik gyermekemmel várandós voltam, tizenkét évvel ezelőtt, akkor jutottam el oda, hogy a gyerekek mellett jó lenne valami otthon végezhető munka. A nagyszülők nem voltak a közelben, mindenképpen ez a megoldás tűnt praktikusnak. Elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha nem azt csinálnám, amit rám szabtak, hanem ami igazán hozzám való. Akkor ugrott be a fogalom, a kézművesség. Jártam fazekasmesternél, megnéztem, hogy dolgozik az ólomüvegező, a fafaragó. Mégsem jött az igazi ötlet. A kislányom egyéves volt, már évek óta sütöttem karácsony táján a gyerekeinknek és az óvodai vásárokra mézeskalácsot. Tíz éve az egyik óvónő mézeskalács házikóját csodálva elindult a fantáziám. Láttam, hogy ez milyen izgalmas, van benne több lehetőség, lehet térben építkezni. Az első mézeskalács ház a férjemnek annyira tetszett, hogy kérésére a családban maradt, a nagyszülők kapták. Ez volt az első komoly lépés. Az anyósom vetette fel, hogy a kézművesség terén talán elindulhatnék ebbe az irányba. Szóval kellett hozzá a nagyi és a férjem, aki rábólintott, hogy reális az elképzelés – idézi a kezdeteket Anikó. Amikor leült a számítógép elé, elámult, hogy micsoda mézeskalács házakat lehet készíteni. Onnantól nem volt kérdés, mivel foglalkozzon. Adott volt a kedve, és végre találkozott a megvalósítható céllal, ami aztán szerelem lett. Most mégis cukormázas tortával nyerte a cukrászok Oscar-díját.

A cukormázas tortadíszítés közel áll a mézeskalács-díszítéshez, mégis más. Évekig gyakorolta otthon a mézeskalács-díszítési technikákat, hiszen a három gyerek mellől nem nagyon tudott elmozdulni, és abban az időben nem is lett volna kitől tanulnia. Élvezte a kísérletezést, a felfedezés időszakát. Megtudta, melyek a legjobb kombinációk, öt év alatt a cukormázról megtanult mindent, hiszen mindennapos elfoglaltsága volt az azzal va-ló díszítés. Saját tapasztalatai alapján megismerte a technikák minden részét.

– Amikor már túl sok megrendelést vállaltam, megfáradtam a mézeskalácsozásban. Úgy hat éve vissza is mentem volna dolgozni, kiszakadtam volna az otthoni elszigeteltségből. Addigra már sokan kéretőztek be a konyhámba ellesni a fortélyokat, miközben a közösségi oldalakon keresztül megismertem a 150 éves angol cukormázas tortadíszítés hagyományait. Az új utat keres-ve az oktatás felé fordultam. Meglepett, hogy amit ennyire jól ismerek, az micsoda új távlatokat nyit előttem. Fantasztikusak a díszítések, a cukormázdíszítésen belül is több ág van, amely egymástól merőben különbözik. Egyik napról a másikra meg tudtam valósítani olyan dolgokat, amelyek otthon kivitelezve abszolút különlegesek. Mindig is vágytam rá, hogy olyat csináljak, ami egyedi. Voltak előttem példák, de nem azokat akartam má-solni, hanem megtalálni a sa-ját utat – vallja. Ez sikerült is. Nagyszerű eredményt ért el azzal, hogy nemzetközi színtéren is tudott olyat mutatni tortadíszítésben, ami az angoloknak 150 év alatt nem jutott eszükbe. Olyat, ami tükrözi saját stílusát, bizonyítja gyakorlatát, bemutatja a magyaros motívumokat. A gálára tíz, korábban készült tortájáról kellett fotókat küldenie, a kastélytorta mindegyik felett állt. A megmérettetés nem egyetlen torta versenye volt, hanem a stílusé, munkásságé.

– A kastélytorta valójában két éve készült. Bár érdekes technikai dolgokat valósítottam meg már korábbi tortáimon is, ez volt a legkiemelkedőbb, legimpozánsabb mind között a méreteivel, a rá szánt idővel. A Sirha nemzetközi cukrászipari kiállításra készült, ma is megvan, nyártól a keszthelyi Festetics-kastélyban kap valószínűleg állandó helyet. Két éve Kolonics Zoltán cukrászmester kért fel, hogy mutassam be a nemzetközi közönségnek, mit tudnak a magyarok. Ezért készítettem a tortát, amelyet azóta több kiállításon is bemutattak, hiszen elemeire szedve szállítható

– magyarázza Anikó. A cukormázas dísztorták a legideálisabb környezetben, megfelelő páratartalom, fényviszonyok biztosítása mellett nem roncsolódnak, hosszú éveken át épek maradnak. Anikó és családja otthonában, a saját stú-dióban láthatóak a hobbicukrász korábbi remekművei is. Ott alakított ki egy oktatókonyhát. A tetőtérben tanfolyamokat tart a díszítéssel ismerkedni vágyóknak. Ma az üzleti tevékenység köti le ideje jó részét. Cukrászatot máig nem tanult, hobbicukrász-oktatónak vagy legfeljebb tiszteletbeli cukrásznak vallja magát. A művészetet lopja a mézeskalács-díszítésbe, tortadíszítésbe. Örül azok munkáinak, akik szívesen foglalkoznak a cukrászattal, ő mégis inkább marad a díszítésnél. Szívesen süt a családnak, bár bevallja, hogy ha ez meglepően hangzik is, egy krémes vagy torta elkészítése nehézségeket okozna számára. A kastélytorta elkészítésénél hasznát vette a mérnöki tudományának, szépérzékének. A kastélyt sok más mellett ólomüvegre hasonlító ablakokkal, csipkés kupolákkal, magyaros motívumokkal díszítette. Mindehhez szinte csak cukormáz kellett.

– Éppen ez varázsol el. Az, hogy egy anyag kis módosításokkal mennyiféleképpen használható. Az csupán a ki-keverés idején, az arányokon múlik. Festhető, formázható. A kastély falai hungarocell alapokra készültek, helyettesítve az igazi tortát. Ez gyakorlatilag egy műtorta, ami pedig látható rajta, csupán az az ehető. Házilag készült cukormáz, fondant-massza. Ez a torta gyönyörködésre készült. A felépítés alapján akár igazi, ehető is lehetne, akkor azonban nem lenne alkalmas kiállítási darabnak, nem lenne időt-álló, szétszedhető – magyarázza Anikó, akit meglepett a kastélytorta hatalmas sikere.

Azt mondja, hogy számtalan terve van még, több dolog motoszkál gondolataiban. Szeretne ennél sokkal több mindent kihozni, pusztán a cukormázból is.

– Vannak az angliai versenyhez hasonló jellegű megmérettetések még a világban, de nem biztos, hogy szükséges arra törekednem, hogy menjek és megmutassam magam. A mai világban az interneten keresztül is lehetséges, hogy tudjanak valakiről. Hiszen ez a torta is elvitt engem Birmin-ghamig anélkül, hogy ez lett volna a legfőbb célom. Szinte csak magától hozta a sikert. Nem a versenyzés szelleme hajt, hanem az, hogy jobb legyek, érdekesebbet mutassak, mint eddig – tudjuk meg a

háromgyermekes édesanyától, aki hangsúlyozza, mekkora segítséget nyújt számára a család. A férje támogatja a vállalkozásban, a hátteret biztosít-ja, segít a torta szállításában, összerakhatóságában, amellett, hogy lelki támaszt nyújt. Anikó szerint mindent közösen végeznek, a párja nélkül biztos, hogy nem jutott volna el eddig, másfelé kanyarodott volna az útja. Az ötletelésbe pedig még a gyerekek is bekapcsolódtak. Egyik fia vetette fel például, hogy legyen a kastélytortán lépcső. Édesanyja attól tartott, hogy az majd le-esik. Mégis sikerült. A gyerekek magasabbra tették számára a lécet, mint amit ő magától szívesen megugrott volna. Ezt utólag mégsem bánja, mert minden csodálatos lett a tortán.

– Ez nem egy magányos menetelés. Az együttes munkától értékes és élvezhetőbb minden. Enélkül nem megy – szögezi le az Oscar-díjas hobbicukrász.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában