Jubiláló táncegyesület

2019.04.24. 07:00

Negyed évszázada alakult meg a pápai Black Bunny

Telt házas, több mint kétórás gálaműsorral ünnepelte fennállása 25 éves jubileumát a Black Bunny Rock and Roll Club. Az előadáson 23 műsorszámban összesen 140 táncos lépett színpadra.

Haraszti Gábor

A jubileumi gálán 140 táncos lépett fel.

Fotó: Black Bunny

A jubileumi gála helyszínén, a JMSZK színházépületében indult útjára Pápán 1992-ben, Kuti Szabolcs vezetésével az akrobatikus rock and roll. Az alapítócsapat 1994-ben önálló egyesületté alakult, majd felvette a Black Bunny nevet. A mostani ünnepség résztvevőit Szabadkai Verita, a JMSZK igazgatója köszöntötte, aki beszédében a klubbal kapcsolatos személyes emlékeit is megosztotta a közönséggel, a táncosok nevében pedig Babai Blanka mondott köszönetet Szegediné Murai Dórának, a jubiláló egyesület vezetőjének, aki pontosságra, precizitásra, becsületességre neveli tanítványait.

A jubileumi gálán 140 táncos lépett fel. Fotó: Black Bunny

– Szabolcs felhívása a ’90-es évek elején rögtön felkeltette az érdeklődésemet, részt vettem az első edzésen, és azóta is itt vagyok – mesélte Szegediné Murai Dóra, aki 1996 óta vezeti a klubot. – Büszkék lehetünk az elmúlt 25 évre, a rengeteg hazai és nemzetközi sikerre, a sok-sok tanítványra. Nagyon jó érzés a régi generáció tagjaival találkozni és fel­eleveníteni az emlékeket, egy igazi szeretetközösség voltunk és vagyunk a mai napig – fogalmazott a klubvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában